kedd, augusztus 14, 2018

lusta nyári idill

A gyerekek a mi ágyunkban olvasnak a macskákkal, én Léna ágyában olvasok a plüssállataival. 


csütörtök, augusztus 09, 2018

"elhull a virág, eliramlik az élet"

Az itt most nem részletezendő panaszaimra* a nőgyógyász azt mondta, hogy ez már a menopauza lesz, kész, viszlát, húszezer. (Na jó, azért előtte nézegette egy darabig a miómáimat is.)
Kicsit próbálkoztam elszoruló torokkal, hogy de az nem ötven körül van-e...e?
De nem, kéremszépen, az a vége, az ötven.

Asszem örökké bánni fogom, hogy nem szültem harmadik gyereket.


*mikor lettem én ilyen szemérmes?

péntek, július 27, 2018

"Hurrá, nyaralunk!"

Az egyetemet könnyebb volt elvégezni, mint a pólóimat összehajtogatni...

Update a századik óra pakolás után: Valahogy pont olyan érzésem van, mint amikor Amerikába költöztünk.

csütörtök, július 19, 2018

Feljegyzések a pocsék fogúak házából

Bizonyára azért, hogy ne unatkozzak, az Univerzum rendelt számomra egy jó kis foghúzást; na jó, igazából nem volt annyira meglepő az ügy: jó fél évig gyökérkezelte egy híd alatti fogam a doki, de az istennek nem gyógyult meg, úgyhogy most, hogy nem tanítok, végül megengedtem neki, hogy letépje a hidat, lecsiszoljon még egy fogat (az új híd miatt) és kirángassa ezt a szerencsétlen vacakot. 
Hát, komolyan, én inkább szülök, mint ezt végigcsináljam még egyszer, bár tény, hogy a mandulaműtétem azért szarabb volt. 
Bánatomban most bedagadt pofával elkezdtem szakdolgozni - a gyerekek a nagymamájuknál vannak négy napig, úgyhogy teljesen példátlan csend van itthon, muszáj csinálni valami értelmeset, amíg lehet. 

péntek, július 13, 2018

"szeretem ha visztek, mindegy is hová"

Kapcsolatunk hajnalán Marcival egyszer beültünk ismerősökkel egy kocsmába, ahol enni is akartunk. Mindenki rendelt szépen, ügyesen, kivéve minket: mi vad turbékolás közepette kielemeztük az összes kaját, megbeszéltük, hogy mi drága, mi nem, mi az, amit szeretünk, mit nem, majd lelkesen csókolóztunk tovább, anélkül, hogy rendeltünk volna.
Na hát nyaralni is pont így megyünk azóta is: megbeszéljük az összes opciót, felidézzük nyaralós kalandjainkat, nevetgélünk egy sort, majd mindenki megy a dolgára, anélkül, hogy bármilyen lépéseket tennénk a nyaralás megvalósítása érdekében, majd, miután minden egyes ismerősünk már vissza is jött a nyaralásból, felocsúdunk, hogy ja, hú, kéne szervezni a nyaralást. 
Sok vita van aztán abból is, hogy hova menjünk: nekünk (mármint az én családomnak, burzsujok vagyunk, na) van két balatoni házunk is és bár az egyik reménytelenül kicsi, a másik meg annyira öreg, hogy félő, hogy ránk dől, de hát mégiscsak ott vannak, lehet menni korlátlanul pancsikolni. 
Én egész gyerekkorom összes nyarát (és még sok felnőttkorit is) a Balatonon töltöttem és valahogy már nem tekintek a balatoni nyárra igazi nyárként, mert megszoktam, nekem az nem különleges, meg amúgy sem szeretek különösebben nyaralni: ez a parton fekszünk-megmártózunk fíling nekem max két  egy fél napig érdekes, utána sírok az unalomtól, de a gyerekek meg ezt imádják (és Marci is egész lelkes ilyen szempontból). 
Én, ha tehetném, minél hidegebb helyeken túráznék vagy várost néznék lehetőleg egyedül, de az ember már nyugodtan mizantróp sem lehet ha családja van, szóval az idei álláspont az volt (egy darabig), hogy menjünk valamerre Horvátországba sátorral. 
Persze nevetségesek vagyunk, a kiszemelt időpontjaink csúcsszezonban vannak, sehol nincs már sátorhely sem, vagy ha van, akkor száz euró percenként, úgyhogy három napi keresgélés után boldogan  szomorúan lefújom Horvátországot, mert az én titkos tervem Ausztria, egész pontosan Bécs, ahol van egy csomó gyerekprogram, amiken talán mi sem unjuk szénné magunkat (állatkert, Minopolis, ilyenek), plusz lehet talán kicsit hegyet mászni, várost nézni.
Közben Marci nyiszorog, hogy végre menjünk egyszer Kapolcsra: a kis nyomi házunkat bázisnak választva ez nem is lehetetlen, úgyhogy végül körvonalazódni látszik a terv, úgy tűnik, hogy két nap Kapolcs után elmegyünk Bécsbe, majd a Balaton másik partjára, így valaki mindig nyavalyoghat majd boldog lehet valamelyik program miatt. 
Odáig már eljutottam, hogy a bécsi kempingeket bámulom online, drukkoljatok, hogy végül eljussunk nyaralni.


PS: Rájöttem közben, hogy igazságtalan vagyok a Balatonnal: nagyon jó ott azért, meg sok-sok szép emlék fűz hozzá, csakhát a nyughatatlan lelkem miatt sokszor helyekhez is hűtlen vagyok.

szombat, június 30, 2018

Feljegyzések a vakációzó tanárok házából

Na és akkor most már tényleg szünet van, elfáradtam, mint a dög. Tudom, a tanárok rohadjanak meg a hosszú szünettel, de mit csináljunk, hát ha nincs gyerek az iskolában, nekünk sincs értelme ott lenni...mondjuk azt már most látom, hogy egy pillanat alatt elröppen majd ez a másfél hónap, szóval okosan be kell osztanom a millió "majd nyáron" dolgomat.
A macskák nagyon durván elkezdtek kiszökdösni, úgyhogy szerintem megkapják az összes oltást, aztan elkezdjük kifelé orientálni őket: elég szabad jellem mindkettő, Fanni teljesen más volt, eszébe sem jutott szökni soha. Köszönöm a tanácsokat, igyekszünk majd vigyázni rájuk, amennyire lehet.
Tegnap volt egy évzáró-nyugdíjas búcsúztató buli sok nótával és Eddie Murphy poénnal, hát ez bizony nagyon nem az én közegem, annyi szent, de a suliban azért elvagyok a kollégákkal, az pont elég.
Mikor Hungáriát tettek be, akkor vágyakozva gondoltam a diákjaim dark minimal zenéire - a kollégák biztos elájultak volna, ha ezt be is vallom, haha.  Jó, hát én Placebo, Depeche Mode, Cure meg Massive Attack számokon nevelkedtem, Palotai bulikba jártam, úgyhogy azt hiszem hatvan évesen sem kezdek majd Kordát hallgatni, ez elég bizonyos...de volt orosz vodka meg némi normális bor is, ezzel elviseltem a rettenetes altesti poénokat, huh.
Este Marcihoz bújtam és arról csacsogtam neki, hogy mennyire nagyon jó, hogy vele teljesen önazonos vagyok.
Augusztusban lesz a megismerkedésünk tizedik évfordulója, valami nagy csinnadrattával kéne megünnepelni, hogy találkoztunk, olyan nagyon igazi és fontos ez a mi kapcsolatunk.
A legeslegjobban azt szeretem, hogy iszonyat jókat röhögünk együtt (nem, a nevetés az túl finomkodó, mi tényleg röhögünk, sokszor sírva/fetrengve), nekem ez a cinkosság, ez mindent visz.
Néha ordítunk is persze - mindketten elég hevesen reagálunk mindenre-, dehát azt muszáj, ettől végképp igaziak vagyunk.

csütörtök, június 28, 2018

ahogy a dolgok vannak

Ah, néddmá. Kiderült, hogy nemhogy nem kell eljönnöm a sulimból, de jövőre nem leszek estis tanár (marha nehéz volt időnként megoldani, hogy valaki vigyázzon a gyerekekre), szuper, nagyon örülök.
A mai érettségi egyébként estis volt: hogy átlökjem őket, kínosan szar feleletekre is szuper pontokat adtam;  nem vagyok hajlandó estin buktatni, az esti tele van iszonyú nehéz sorsú, keményen küzdő emberrel, én biztos nem állok az útjukba a nyelvnáciságommal.
A kellemes hozadéka egyébként az volt az érettséginek, hogy egy csomó kollégámmal beszélgettem, összebarátkoztam, jövő tanévtől talán majd már otthon érzem magam a suliban.

szerda, június 27, 2018

ahogy a dolgok vannak

Istenem, bárcsak mindig ilyen lenne a nyár! Olyan jókat alszom ebben a hűvösben!
A kurva tanév még mindig tart - annak ellenére, hogy már két évzárón is részt vettem és mindkettőn azt mondták, hogy ünnepélyesen bezárják -, holnap lesz a legnyögtetősebb érettségi napom, 7.10-re kell menni, basszus, pedig már most négykézláb mászom ki az ágyból és pénteken undormány, végtelenített értekezlet érettségi statisztikákkal és minden fölöslegessel, amit el tudtok képzelni - négy (azaz 4) órán át.
Fellógatom magam az ajtó fölé, esküszöm. Eh, tudom, egy öngyilkos lánya nem viccelhet ilyesmivel, dehát az én humorom sokkal-sokkal betegebb annál, amit el tudtok képzelni, úgyhogy dehogynem, viccelek mindennel.

Ma elkezdik kifesteni a házat, plusz itt-ott újravakolnak és a kertben majd térköveznek is kicsit: szerintem a cicák szívrohamot kapnak majd. Iszonyú helyesek egyébként, igazi csecsemők: esznek, kicsit gyepálják egymást, aztán alszanak - ez az állandó menetrendjük. Még nem döntöttük el, hogy kerti macskák legyenek-e, szerintem nagyon adja magát a hely, de Marcika teljesen ki van borulva az ötlettől, mondván, hogy akkor eltűnnek, elüti őket egy autó, stb...hát igen, nem tudom.
Ha valakinek van sikertörténete hosszú életű kerti cicáról, meg kertbe szoktatásról, azt ossza meg velem, hálás leszek.

vasárnap, június 24, 2018

gólyás

Tegnap kiderült, hogy novemberben nagynéni leszek, hát ez mennyire jó már!
Rettentően izgulok, tegnap egész este babaruhákat bámultam mindenféle online boltokban, ma meg, ha eszembe jut, idült mosollyal bámulok magam elé.
Asszem ilyen lehet a nagymamaság. Egyébként meg pont jó is, hogy a mi gyerekeink már egész nagyok, mert így már ők is tudnak segíteni, meg egyáltalán...új családtag, juhú!