(s)iker vol,78593420134

Az még az oktatós hangsúlynál - hazamegyünk aludni Marcika, kiabálja Léna a játszótéren Marcus arcába hajolva és még a mutatóujjával is helytelenítő mozdulatot tesz - is viccesebb, amikor nem vitatkoznak, hanem öreguras, már-már unott hangon elemzik a képeket az egyik kedvenc meséjük szereplőiről: az ott Szellő, Léna; nem, nem, az Ugri, Marcika, szerintem.

"Markáns autonómiatörekvéseik következtében a férfiakat körülvevő szociális háló sokkal lazább, a partnerkapcsolat és a házasság gyakran az egyetlen jelentős érzelmi kapcsolat életükben, ráadásul ez biztosítja szociális integrációjukat is"

Nagyon szürreális reggel kilenckor az öngyilkosságról olvasni.



Ez nagyon szomorú:

Markáns autonómiatörekvéseik következtében a férfiakat körülvevő szociális háló sokkal lazább, a partnerkapcsolat és a házasság gyakran az egyetlen jelentős érzelmi kapcsolat életükben, ráadásul ez biztosítja szociális integrációjukat is. Gondjaikat nem szívesen osztják meg másokkal, az érzelmek kifejezése gyengeségnek számít, így ez általában kulturálisan nem elfogadott egy férfi számára, ez alól csak az agresszió, a düh és a negatív indulatok jelenthetnek kivételt. Érzelmeiket nehezebben verbalizálják, lelki problémáikat szégyellik és akaratgyengeségnek, férfihoz nem méltó viselkedésnek tartják, így ez sokszor komoly önértékelési zavar forrását képezi. Nehézségeiket inkább elrejteni, mintsem megosztani igyekeznek környezetükkel, hiszen a segélykérés illetve elfogadás szintén a gyengeség és a férfiatlanság jelének számít. Még súlyos pszichés problémáikról (mint amilyen például a depressziós hangulatzavar) sem beszélnek, orvoshoz sem fordulnak, inkább alkoholba fojtják bánatukat, hiszen ez a férfiaknál kulturálisan sokkal elfogadottabb, mint a nők esetében. Az impulzivitás és agresszivitás a violens módszerválasztásban is megjelenik, ahogy a markánsabb szuicid intentiók és a meghalás kifejezettebb szándéka is tetten érhető ebben. Így sokszor a szuicidium egyfajta hősies kiállásként és férfias tettként jelenik meg, míg a kísérlet túlélését, a „próbálkozást” gyengeségként értékelik, mely számukra elfogadhatatlan szégyennel jár. 

Bella Italia

Ma megtörént az áttörés nekem és Lénának is: Léna ma a bölcsiben vieni Marci, vieni! felkiáltással hívta a matracokon ugráló Marcust (eddig aktívan szinte sosem hallottam használni az olaszt), mikor értük mentem; én meg később a játszótéren egy nagymamával beszélgetve egész értelmes mondatokat csikartam ki magamból, de valószínűleg túl komolyan vettem a nyelvleckét és nagyon sokat beszéltem rövid idő alatt, mert a néni sietve lelécelt (jó, lehet, hogy csak utálta a pofám, ezt sosem fogjuk megtudni), viszont a lényeg, hogy nyilván akkorra tanulna meg mindenki olaszul a családban, mikor hazamegyünk, szomorú; és az az igazság, hogy ma belenéztem lelkem legmélyebb bugyraiba és arra jutottam, hogy egyáltalán nem akarok hazamenni és tulajdonképpen sírva szűkölök a hazamenés gondolatától is, mert  jó nekem itt és már előre fáj a szívem egy újabb elhagyott országért.

(s)iker vol.768594321023

Valami elképesztően aranyosak most a gyerekek, én azt akarom, hogy mindig három évesek legyenek, valaki nem tudja ezt hogy lehet elérni?

Jó, jó, tudom, később is aranyosak lesznek, de most egyszerűen elviselhetetlenül aranyosak.

helyzetjelentés

Amúgy meg: hihetetlen, hogy ha random megmérjük valamelyik gyerek hőmérsékletét, akkor minimum hőemelkedése van az egyiknek. 

Tulajdonképpen már le se kéne írnom, hogy esik az eső és Marcika beteg, ezek tök triviális dolgok lettek már egy fél éve. 

Tegnap meglátogatott minket IKL meg Csilla (akiről nem is tudom, hogy ír-e blogot, csak azt, hogy olvas), nagyon boldog voltam. Annyira tetszik nekem, hogy nem ismerjük egymást csak a blogokon keresztül és mégis cimbizünk itt Pisában, a világ ilyen csodálatosságától teljesen elérzékenyülök.

Magamhoz képest megint rengeteget beszéltem - mindig innen jövök rá, hogy emberhiányom van -, imádom a látogatókat, gyertek, gyertek.

kommentes

Azt hiszem, azért nem moderálom ki most az elég utálatos kommenteket sem (még csak pár ilyen volt, de ami késik, nem múlik, ugyebár; a nagyon utálatosakat ki fogom azért), mert nemrég úgy döntöttem, hogy a kritikának az egyetlen fajtája, amin hajlandó vagyok valóban elgondolkozni, az az olyan kritika, amit a szemembe mondanak élőben. 

Mert borzasztó egyszerű itt névtelenül/álnéven pattogni meg okoskodni meg beszólogatni anélkül, hogy a beszólogató bármit is tapasztalna belőlem úgy igazán.

(s)iker vol.768534201237

Marcust fél hétkor magam mellé vettem - persze fél háromtól a gyerekszobában voltam megint - és szerelmesen összebújva szunyáltunk kilencig. Na jó, az összebújás túlzás: időnként a lábamnál volt a feje (tök okos, úgy sokkal kényelmesebb volt mindkettőnknek). Végül kilenc körül úgy ébresztett, hogy simogatott, puszilgatott és mély hangon mondogatta mama, mama, meg hogy szejetem mamát. Ó.

Délután meg végre, végre találtunk egy szuper játszóházat Pisához közel - muszáj volt, mert tudjátok milyen az idő? Igen, jól mondjátok, ESIK, még ilyet...Akartam képeket is, de a blogger nem szeretné, majd esetleg máskor.





PS.: Marcus kapott végre antibiotikumot (pénteken a délutáni alvása után többször hányt a köhögéstől) és hogy megállapítsuk az adagját, megmértük. Az eredmény megdöbbentő: 16.5 kiló(!). 3 kilót hízott, mióta itt vagyunk (de csak másfél centit nőtt, most 94.5 centi). Léna fél kilóval könnyebb és egy centivel alacsonyabb (viszont ő 3 centit nőtt fél év alatt), de el vagyok hűlve teljesen, meg persze aggódom is, hogy ez normális-e.

szülők egymás közt

Ma: (idegesen morogva) Hihetetlen, hogy mindig azt a mesét kell olvasni, ami az ágy legsötétebb zugában heverő könyvben van!

Mo: Te ne dumálj, én ma reggel még kávé előtt egy kisautót keresve kúsztam az ágy alatt...szürreális élmény volt.

beszélgetünk a vacsoránál

Ma: Egyszer L (egy lány, mondja  a szerk.) azon elmélkedett az egyetemen ebéd közben, hogy lehetséges-e anális és vaginális dupla penetráció...kicsit fura small talk volt, dehát elég fura small talkjaink voltak akkoriban...

Mo: Na, ezt irigylem nagyon az amerikaiaktól, ezt a határtalan önbizalmat és magabiztosságot, amivel bármilyen témát bármikor pironkodás nélkül hajlandóak kivesézni...(hirtelen a homlokára csap) Te jó ég! Elfelejtettük 15-ét! Pedig ez volt a harmadik házassági évfordulónk! Emlékszel? Tavaly ilyenkor margaritát iszogattunk egy mexikói étteremben - még mindig tök hihetetlen, hogy Texasban laktunk, hogy lakhattunk Texasban, jó ég! Az élet az egy nagyon fura képződmény...



PS: Tök jó, hogy nálunk nemcsak a férj felejti el a jeles ünnepet, hanem nagy egyetértésben mindketten. 

beszélgetünk a vacsoránál

Ma: P-vel arról beszélgettünk, hogy a cikkírás csak kellemetlen velejárója a kutatói létnek - persze ő könnyen beszél, naponta ír egy cikket. Mikor ezt mondtam neki, akkor azt felelte, hogy hát persze, mert muszáj...

Mo: Hát igen. Képzeld, a csajt valószínűleg halálra ítélik, az esküdtszék szerint exceptionally cruel volt a gyilkosság...Most mit nézel, nekem is van saját életem!