Szakítás avagy az élet sznol nélkül

(aki a boxon már olvasta, az mehet isten hírével)

Az úgy volt, hogy én és a szép nagy orosz lelkem (sznol) szakítottunk.
Hirtelen történt minden, tudjátok, hasonlóan ahhoz, amikor hét tequila után a hányási rohamok hirtelen megszűnnek és az ember megnyugodva dögledezik tovább az ágyban.
Szakítottunk, nincs tovább. Tulajdonképpen én hagytam el őt, nem bírtam tovább a kegyetlen játszmáit, az aljas húzásait, az ármánykodását.
Nem, nem is beszélünk, egyszer s mindenkorra elvágtuk a szálakat.
És hát csodálatos az élet az én szép nagy orosz lelkem nélkül. A magamfajta nehezen viseli a szakítást, ragaszkodik a jól ismert kínokhoz, várja a fájdalmas szenvedést, reméli, hogy nem telik el egy nap sem emocionális szenzáció nélkül (külön köszönet hb-nek ezért a remek kifejezésért) és most...semmi. Hiába várom, hogy visszakönyörögje magát, hiába várom, hogy ismét összekuszálja a szálakat, eltűnt, nincs sehol. Nem tud sunyin visszakúszni mert nem talál rést amin bejuthatna. Nem tudom hogy csináltam, de vége.

Egyszóval a világ királya vagyok, feleim. Imádjatok.