Nosztalgia 1.

Három zene, három pasi, három különböző életszakasz (bizonyára a véget érzem ennyi nosztalgiával).
Anima, Faithless, Depeche Mode.
Animát hallgattam amikor abban a kicsi körúti szobában laktam E-nél és az egyik pasim kirúgott, az előtte lévő meg koslatott utánam én meg mindig Animára bőgtem az éjszakai buszon hazafelé.
Aztán az Exciter annak az időszaknak a zenéje, amikor M-val megismerkedtünk és én úgy képzeltem ez itten a nagy szerelem (utólag persze tudom, hogy milyen durván nem volt az).
A Faithless a kapcsolatunk rohadásakor keveredett a képbe, amikor kínomban minden este többször körbefutottam Újpalotát és futás közben mindig megbeszéltem magammal - a Crazy English Summers-t hallgatva -, hogy nem jó ez így, én akkor holnap, nem, nem, most azonnal elhagyom, szakítunk, kész, vége...ezt jó egy évig csináltam.
Azon gondolkozom, hogy a mostani időszaknak mi a zenéje, dehát egyértelműen Placebo, már tavaly augusztus óta, bizonyos számoktól egyszerűen rosszul vagyok mert abszolút felidézik a tavalyi szeptember reménytelenségét, okádnom kell ha arra gondolok hogyan jártam akkor dolgozni, az ostoba ámokfutásomra, az egész tudatosan halmozott szarra.

Van egy szmájli valamelyik belső szervemre tetoválva (szemérmesen titkolom hol is van pontosan), na az most vigyorog.
Nincs mit tenni: vonzódom a zűrhöz.