Elhagyok mindenkit, menekülök mindenhonnan, vagy így valahogy, művészfilm vagyok, egy Sátántangó minimum, ma is nagyon néztem magam elé és gyalogoltam vagy harminc kilométert, szétment a térdem, nem futhatok (ez iszonyat), a térdem nekem az egyik gyenge pontom, a másik az agyam, ja, szóval mentem, már bőgni sem szoktam, csak kicsit be akarom kapni a gázcsövet, de aztán röhögnöm kell ezen, eh, valahogy mindig van, akkor is, amikor nincs is sehogy, mert ugye általában a légüres tér amit érzek, dehát.
Nem kell engem megvédeni semmitől, merhát amíg megtervezem az életem el is telik, hát nem?
Nem kell engem megvédeni semmitől, merhát amíg megtervezem az életem el is telik, hát nem?
Ha elolvasom, amit írsz, úgy érzem, szarul érzed magad, de aztán valahogy, valamivel megnyugtatod magad, egy idő után, úgy tűnik, már nem annyira szar... Változnak az érzések Molly, nem szabad annyira komolyan venni őket.
VálaszTörlésNem vagy egyedül, a szen'cségit!
VálaszTörlésnem veszem én annyira komolyan őket, a rögzítésük (mármint írásban) éppen terápiás céllal történik
VálaszTörlésAkkor jó. Egyébként, ami engem illet, örülök, hogy megtanultam meditálni. Ha minden gondolatommal azonosultam volna, ami az elmúlt évben keresztül futott a rendszeremen, hát...
VálaszTörlésén nem meditálok, de egyre jobban tudok a hangulataimmal bánni. bár komoly meló, szó se róla...
VálaszTörlés