Pont úgy sportolok, ahogy élek: ha nem fáj, akkor azt képzelem nem történik semmi.
Gondolkodtam ám és rá kellett jönnöm, hogy ezt az egészet nem lehet bűntudat nélkül megúszni - én amúgy is túlfejlett szuperegóval rendelkezem, esetleg ingyen átadom valakinek akit érdekel, ez itten egy hirdetés, igen -, a bűntudat nagyjából a kulcsa az ilyesminek: hogy az is baj, ha ott vagyok és beszélek arról, hogy félek, meg hogy mindenki fél, meg az is baj, ha nem vagyok ott és gyötröm magam egyedül, főleg azon, hogy milyen aljas dolog nem otthon lenni, enni, nevetni, szexelni, tudjátok, ezt már mondtam a múltkor.
Egyébként ügyes vagyok és sok az erőm, csak az a baj, hogy a jobb szemem karikás, nem vagyok triatlonista meg tigriskölyök, de még ezeken is túllépnék, ha le tudnám ma vágati a hajam - megint kényszerem van, nyilván a megváltozott körülmények miatt - és végre kialudnám magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése