vasárnap, június 29, 2008

...és akkor Molly ismét feltalálta a sportot

Van nekem egy barátnőm, aki pár éve pszichotikus depressziós volt, de nem ám olyan hülye picsásan depis, hanem frankón öngyilkosságra biztató hangokat hallucinálva.
Nehezen gyógyult meg, mindenféle gyógyszereket tömtek bele, de amikor jobban lett, akkor egyszer azt mondta, hogy szíve szerint futni vinné a depressziósokat úgy, hogy egy szép nagy busszal begyűjti őket reggel - egy depressziósnak a felkelés a legnehezebb -, majd kiteszi a szigeten és megtömi endorfinnal.
Ezen gondolkoztam, mikor ma sikerült baromi sokat futnom, de valahogy olyan gyengének éreztem magam negyven perc után, majd a hatvanadik percben rájöttem, hogy hát hiszen menstruálok, naná, hogy gyenge vagyok (ettől mondjuk dühös lettem, utálom, ha a nőségem korlátoz valamiben, elég baj az nekem, hogy a mellemmel nem tudok mit kezdeni), az viszont, hogy elfelejtem miért is vagyok gyenge - én, aki azelőtt embert akartam enni, olyan idegroncs voltam ilyenkor - szerintem elképesztő, a sport kibaszott jó dolog, fusssatok gecik, satöbbi.
Az összes hibbant, vinnyogó, helyét nem találó, nagyoperát generáló, bánatzabáló, bánativó, bánatkefélő, bánatíró luxusnyavalygót ki kéne hajtani a szigetre MOST.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.