aszex és Budapest vol. 6825

Azt még úgy szeretem, ahogy lesajnálnak, mikor olyant mondok a kis töréneteikre, hogy na ezért nem pasizok én soha többet. Mer akkor ők azt mondogathatják, hogy jóvan, menjél csak a Fannikádhoz, olvasd csak a boxos blogokat, dögöjjé meg egymagad, mer ők úgy képzelik, hogy nekik jön a megváltó szex, jön a Fájdalmasan Nagy és Fájdalmasan Örökké Tartó Szerelem, én meg majd itt rohadok meg egyedül, de nekik, nekik aztán csuda jó lesz. Nem, ezt persze nem mondják, de lesajnáló a hangjuk, a testtartásuk, a mimikájuk.
És aztán pofára esnek. Általában gyorsan. Néha lassan. Átvert. Nem szeret. Nem úgy szeret. Nem szeret eléggé. Elment. Elhagyott. Nem is volt velem. Nem lesz velem soha többé. Ezeket mondogatják és sírdogálnak, elemeznek, nyavalyognak, én meg csak hallgatom őket és azt mondom, hogy na ezért nem pasizok én soha többet.
Pedig megígértem magamnak nyaralás közben, hogy vége az élve eltemetkezésnek, nyitott leszek, bájos és barátságos, hinni fogok megint a szerelemben, jó leszek és nem vágok pofákat, mosolygok, kacarászok, viháncolok és hát legfőképpen keveset gondolkodom majd.
Eddig jól megy. A legfőbb gondolatom a témakörben: nem pasizok soha többet.