Napok óta ezen gondolkozom. Hogy nem, nem kellenek lakótársak. Hogy nem, soha nem szabad drogozni. És nem, most kivételesen nem viccelek.
Elképzelem mindkét kiscsajt: életük legnagyobb kalandjában vesznek részt, boldogok, szabadok, féktelenek, együtt lakunk mint a menő sorozatokban, hua, fiatalok vagyunk, bármit megtehetünk, a szex jó, beállni, inni jó, az élet szép.
Elképzelem, ahogy a meggyilkolt lány akar egy kedves kucorgós estét magának, otthon marad, filmet néz, olvasgat, aztán rátörik az ajtót, lefogják, erőszakoskodnak vele, majd elvágják a torkát.
Elképzelem a másik kiscsajt, ahogy a pasijával hisztérikusan bulizik, bármit megtenne neki, érte, hazamennek, vad orgiát akarnak, felébresztik a lakótársat, az meg józan, rémült, álmos, uncsi...na és a dolognak erre a részére egyszerűen nem terjed ki az empátiám.
Merhogy nem, nem, nem és nem tudom elképzelni, hogy bedrogozva, kontroll nélkül elvágom valakinek a torkát, akit a barátaim lefognak.
Nem tudom elképzelni, hogy egyetlen pillanat alatt ne józanodna ki valaki, aki egy hatalmas késsel nyiszálni kezdi a lakótársa nyakát.
Mióta hallottam erről a gyilkosságról sokszor eszembe jut az a nagyon megrázó film, amit még Londonban láttam ezer éve: a történet röviden annyi volt, hogy egy huszonéves fiú elmegy egy buliba, ahol egy nagyon részeg lány öntudatlanul fekszik az egyik szobában és a buliban lévő mondjuk úgy húsz nagyon részeg fiú mind végigmegy rajta. A lány végül belefullad a saját hányásába, a megrémült fiúk nem látván más megoldást, szépen elégetik a nemtomhol. Főhősünk mamája megsejt valamit, szimatolgat kicsit a srác körül, aki végül megtörik, vall, majd mama óvó tekintetétől kísérve feladja magát a rendőrségen. Legdurvább film evör, valamiért rajtam nagyot ütött, mindig érdekelt ez a "véletlenül belekeveredik valamibe, rettenetes vége lesz"-szituáció. Hogy ilyenkor mi van. Hogy aztán mi lesz. Hogy lehet-e élni tovább a rettenetes véggel. Hogy akar-e valaki élni tovább a rettenetes véggel. Nem tudom.
Konklúzió? Hát... Nem kellenek lakótársak. Ja, és ne drogozzatok.
Elképzelem mindkét kiscsajt: életük legnagyobb kalandjában vesznek részt, boldogok, szabadok, féktelenek, együtt lakunk mint a menő sorozatokban, hua, fiatalok vagyunk, bármit megtehetünk, a szex jó, beállni, inni jó, az élet szép.
Elképzelem, ahogy a meggyilkolt lány akar egy kedves kucorgós estét magának, otthon marad, filmet néz, olvasgat, aztán rátörik az ajtót, lefogják, erőszakoskodnak vele, majd elvágják a torkát.
Elképzelem a másik kiscsajt, ahogy a pasijával hisztérikusan bulizik, bármit megtenne neki, érte, hazamennek, vad orgiát akarnak, felébresztik a lakótársat, az meg józan, rémült, álmos, uncsi...na és a dolognak erre a részére egyszerűen nem terjed ki az empátiám.
Merhogy nem, nem, nem és nem tudom elképzelni, hogy bedrogozva, kontroll nélkül elvágom valakinek a torkát, akit a barátaim lefognak.
Nem tudom elképzelni, hogy egyetlen pillanat alatt ne józanodna ki valaki, aki egy hatalmas késsel nyiszálni kezdi a lakótársa nyakát.
Mióta hallottam erről a gyilkosságról sokszor eszembe jut az a nagyon megrázó film, amit még Londonban láttam ezer éve: a történet röviden annyi volt, hogy egy huszonéves fiú elmegy egy buliba, ahol egy nagyon részeg lány öntudatlanul fekszik az egyik szobában és a buliban lévő mondjuk úgy húsz nagyon részeg fiú mind végigmegy rajta. A lány végül belefullad a saját hányásába, a megrémült fiúk nem látván más megoldást, szépen elégetik a nemtomhol. Főhősünk mamája megsejt valamit, szimatolgat kicsit a srác körül, aki végül megtörik, vall, majd mama óvó tekintetétől kísérve feladja magát a rendőrségen. Legdurvább film evör, valamiért rajtam nagyot ütött, mindig érdekelt ez a "véletlenül belekeveredik valamibe, rettenetes vége lesz"-szituáció. Hogy ilyenkor mi van. Hogy aztán mi lesz. Hogy lehet-e élni tovább a rettenetes véggel. Hogy akar-e valaki élni tovább a rettenetes véggel. Nem tudom.
Konklúzió? Hát... Nem kellenek lakótársak. Ja, és ne drogozzatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.