dubito ergo sum

És akkor most már nem szeretsz mert ezt rosszul írtam?
De, de, szeretlek...Na jó, lehet, hogy egy kicsit jobban szeretnélek, ha kevesebb határozott névelőt használnál...

Tegnap és a hétvégén álmélkodva javítgattam Marci teljesen rejtélyes cikkeit nyelvhelyességi szempontból: úgy kell elképzelni ezeket, hogy tíz sor képlet után jön két számomra teljesen érthetetlen angol mondat, majd egy újabb tíz soros képlet következik. Szerencsére ügyesen megoldom még az ilyen szövegek kritizálását is (Marci a második javítandó szöveget újabb fikázandó címmel küldte át) és valószínűleg nagyon vicces, amikor azon huzakodunk itt esténként, hogy vajon a rapiditásokat vagy csak simán rapiditásokat kéne a szövegbe írni.
Végül aztán mindig azzal fejezzük be nyelvészeti szemináriumokat megszégyenítő vitáinkat a névelőkről vagy a tárgy helyéről a mondatban, hogy nekem semmi sem jó, én túl kritikus vagyok, velem igazából nem is kell törődni, jó az a szöveg úgy ahogy van, blablabla.
Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy elég sokat elmond a személyiségemről az a tény, hogy az egyetemi szakdolgozatomat a hibajavításból írtam...