Feljegyzések a tűfóbiások házából

Nyomorult tűfóbiásként azzal nyugtatom magam a terheléses cukorvizsgálat előtt (ha minden igaz, holnap kénytelen leszek elviselni, az olaszok brutálisan nyomják, valami 100 g-os cukoroldattal, beteg emberek mind, ez mosmár egész biztos), hogy sokan Auschwitzet is túlélték, szóval illik nekem is jól viselkedni egy vacak kis vérvételen...csak az éhezéstől fogok okádni (ha szerencsém van, a szar löttyöt is kihányom és akkor lehet ismételni, egy csuda lesz), de igazából már tök rutinos vagyok: ma kevergettem a kaját a gázon és közben hánytam (nem, nem a kajába, rutin, mondom), jóvan kicsit undorító történet, de végül finom lett az ebéd, na; különben is azér olvastok blogot, hogy ismeretlen ismerősök gusztustalan/szomorú/szánalmas/botrányos/vicces életéről tájékozódjatok (tudom, én nagyon uncsi vagyok mióta nem promiszkuus alkoholista szingliként számolok be szenvedéseimről, dehát ez van) .
Egyébként meg kamaszos énem visszatérőben: blogolás előtt Faithlessre táncoltam az ámult macskának.





PS.: Vajon a macska észreveszi, hogy óriási a hasam? Bevallom, ezen sokat gondolkodom.