ahogy a dolgok vannak

Marcika sajnos még mindig nincs itthon és bár egy gyerekkel is nagyon durva - nem is a sírás, hanem a három óránkénti kelés-etetés-böfiztetés megspékelve mellpumpálással (kicsi a szájuk, nem igazán tudnak még szopni, de szeretném ha kapnának anyatejet is, így egyelőre üvegből kapnak, aztán meglátjuk, sajnos az üveg valószínűleg elrontja a szopási képességüket, úgyhogy mikor van egy szabad percem, akkor ezen szomorkodom); ez így kábé nulla óra alvást jelent nekem, pedig Marci nagyon sokat segít, nagyon jó apa -, de az állandó kórházba rohangálás különösen nehézzé teszi a dolgot, ráadásul itt sehogy nem lehet eljutni helyekre csak kocsival, én meg ugye nem tudok vezetni, úgyhogy ma pl Lénával mentünk a kórházba, ez meg nem biztos, hogy olyan jót tesz neki, mert hogy tíz napos és koraszülött...szóval marha nehéz lesz, főleg így, hogy semmi segítségünk nincs.
mondjuk van itt egy állati rendes magyar nő, aki a kezdetektől rengeteget segít, tegnapelőtt bevásárolt nekünk még hiányzó baba cuccokat, ki is fizette, azt mondta ajándék és minden nap telefonál, hogy hogy vagyunk, nem kell-e valami, szóval vele mázlisták vagyunk, de neki is kicsi gyereke van, meg amúgy sincs pofánk tőle kérni mindent.
mielőtt megszülettek a babák (úristen, olyan mintha egy éve lett volna), múlt pénteken Marci főnökénél vacsoráztunk, ott pedig ketten ajánlkoztak segíteni, fel is kéne venni velük a kapcsolatot, mert máshogy nem fogjuk bírni két gyerekkel, illetve még azt a tippet kaptuk a gyerekorvostól, hogy menjünk el bármelyik templomba és beszéljünk a pappal: hátha van a hívők között kedves idős néni, aki messziről jött nyomorult ikreseknek akar főzni, meg ilyesmi...szóval így vagyunk, persze e-mail írás helyett nekem aludnom kéne most, be is fejezem, majd írok még, bár jobb lenne ha tudnánk beszélni, írni sokáig tart és körülményes. pusszantlak titeket meg a többi családtagot is.