"van szenvedés"

A vénülésnek… betegségnek… halálnak… gondnak… panasznak… fájdalomnak… szomorúságnak… csüggedésnek alávetett lényekben felkél a vágy: bárcsak ne kellene megvénülnünk, megbetegednünk, meghalnunk, gondot, panaszt, fájdalmat elszenvednünk, szomorkodnunk, elcsüggednünk, bárcsak ne várna ránk a vénülés, betegség, halál, gond, panasz, fájdalom, szomorúság és csüggedés! Ám ez a vágy nem teljesülhet, s a vágyottat el nem érni szenvedés, ó koldusok.

Azon gondolkoztam éjjel, hogy hirtelen mennyire megöregedtem a családban történt halálesetek miatt és folyton az emlékeimben turkálok. Mivel az elmúlt két évben három családtagomat vesztettem el (köztük a legfontosabbakat, a szüleimet is), ezért egyre több boldog és gondtalan emlék után kutatok a fejemben és amikor lepergetem a "régi, szép időket", folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy mindez már múlt idő.
Egy ideje próbálom úgy venni az életet, ahogy jön: igyekszem nem szétesni a rossz miatt, a jót meg köszönettel, de némi egykedvűséggel fogadom. Persze ezek a "csapások" mind nagyon banálisak ám igazából, hiszen egyszer mindenkinek meghalnak a szülei (persze azért nem mindegy, hogy hogyan és mikor), sokan nehezen, vagy egyáltalán nem találnak munkát, mindenkit érnek csalódások, mindenkinek vannak válságai, szenvedései, fájdalmai, igen, az élet általában mindenkinek nehéz, csak hát erről nem illik beszélni.