Szóval azon gondolkodtam ma, hogy nagyon el vagyunk mi kényeztetve. Mert amikor én végkimerülésben el akarok patkolni a nagyon nehéz életem miatt, akkor hamar összeszedem magam, elég, ha csak eszembe jut a nagymamám, akinek négy gyereke volt (öt, csak az egyik pár hónaposan meghalt) és a háborúban nevelte néhányukat és nem volt mit enni olyan szegények voltak. Meg aztán itt nyivákolunk a hatalmas lakásunkban, hogy nem férünk el és a nagymamámék egy szobában laktak hatan, szóval, na, csak azt akarom mondani, hogy az ember annyira nem becsüli az életét, aztán a végén még Amy Winehouse lesz belőle, nem jól van ez így...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.