ahogy a dolgok vannak

Hááát...nehéz itthon. Fárasztó, nincs meg az eddigi rutinunk, Marcival még az eddiginél is kevesebbet vagyunk kettesben, szóval nyaralásnak nem mondanám, ráadásul a babák most kezdenek nagyon megelevenedni; úgyhogy ez a mostani látogatásunk inkább a családnak szól, nem a mi kikapcsolódásunkat szolgálja, persze azért gondoltuk, hogy így lesz...
Azt persze nagyon jó volt látni, hogy Marci családja mennyire szerette őket, mindenki nagyon kedves volt, a babák meg állati jó fejek, fegyelmezettek, nagyjából szó nélkül katonásan alszanak mindenhol, nem is féltek senkitől, vigyorogtak, barátkoztak sokat, szóval minden rendben volt, csak én sírdogáltam kicsit szegény Marcinak: mikor az apukája kijött elénk a reptérre, majd megszakadt a szívem, mert értem már soha nem jön sehová senki...Azért nem csak szentimentális érzéseim vannak a családom iránt, hanem igen gyakran gutaütés közeli állapotba kerülök például a halálesetek kapcsán felmerülő problémák miatt, de éjszakánként félálomban mindig megbeszélem magammal, hogy mosmár higgadt leszek.
Egyébként meg nem vagyunk kispályások, mer felmondtuk az albérletünket, hogy majd ha visszamegyünk, két hét alatt megtaláljuk legújabb álmaink otthonát - igen, bizony, megváltoztak az álmaink, van egy rakás gyerekünk, húha...