Szóval az van, hogy voltunk ugye a Szigeten és bekeveredtünk mindenféle (állítólag jobb sorsra érdemes) kutyaütő alternatív zenekarok koncertjére és én a csontjaimban éreztem az iszonyt az egész fílingtől: a nyomorult énekestől, aki berúgva-beállva sikítozta a mélyértelmet, az énekes mögé vetített nagyon különleges kisfilmtől, ami még jobban sulykolta a mélyértelmet és persze a rajongóktól, akik ordítva visszhangozták azt a bizonyos mélyértelmet.
Az ilyen énekeseket a koncert utáni napon egy nagyjából üres, hideg körúti szoba-konyhába képzelem (és akkor még jól is jártak, mer Kalapács Józsit nyilván Kőbányán helyezem el), ahol megszáradt vajas kenyeret majszolnak és romlott vörös bort iszogatnak maguk elé meredve, lyukas pizsamában, mezitláb, másnaposan.
Jó, mondjuk az is igaz, hogy utoljára 14 évesen éreztem borzongató örömet ilyen koncerteken - öreg voltam mindig vagy nem velem van a baj igazából, hát ki tudja ezt.
Az ilyen énekeseket a koncert utáni napon egy nagyjából üres, hideg körúti szoba-konyhába képzelem (és akkor még jól is jártak, mer Kalapács Józsit nyilván Kőbányán helyezem el), ahol megszáradt vajas kenyeret majszolnak és romlott vörös bort iszogatnak maguk elé meredve, lyukas pizsamában, mezitláb, másnaposan.
Jó, mondjuk az is igaz, hogy utoljára 14 évesen éreztem borzongató örömet ilyen koncerteken - öreg voltam mindig vagy nem velem van a baj igazából, hát ki tudja ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése