Azt álmodtam, hogy az apámmal üvöltünk a boglári házunkban, talán az öngyilkosságáról, nem emlékszem pontosan, tudjátok, az álmokra nehéz normálisan emlékezni, nem is szoktam érteni a részletes álombeszámolókat, ahol valaki pontosan leír minden kis részletet.
Na mindegy, tehát üvöltünk, üvöltünk, aztán a ház hirtelen felrobban- erre ébredtem, de a valóságban szerencsére csak Marcika sikoltozott ultrahangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.