A születésnap előtti este szépen összevesztünk, csak, hogy ne legyen minden tökéletes: Marci leverte a tortakeverékes tálat, amitől aztán mindenki nagyon kiborult, Marci hisztizett, hogy mért nem tartok nagyobb rendet, én meg őrjöngtem, mondván, hogy nincs rá időm és ha már ilyen kiválóan elordítoztunk, hát gyorsan ráborítottam az összes frusztrációmat és sérelmemet, hogyaszongya én soha sehová nem megyek a babák nélkül és lassan megőrülök ettől és nekem egyáltalán semmilyen életem nincsen a gyerekeken kívül és egész nap hulla egyedül vagyok és rabszolgaként ugrálok a kis őrültek körül, ő meg baromi későn jön haza, sokszor csak akkor, mikor én már lefektettem az állatkákat és hogy ez az egész teljesen pokoli és nehéz tök egyedül és igazán segíthetne többet és különben is az agyamra megy, hogy mindig mindenkit nekem kell etetni: őt, a macskát, Lénát, Marcikát, lassan már a csótányokat is...és egyáltalán, nekem elegem van, kész, kivándorlok Kamcsatkára és soha többet nem jövök vissza...aztán bőgtem is persze, jól esett, néha muszáj, ráadásul minden igaz, amit ordibáltam, szóval elég nagy a nyomás rajtam, lássuk be, feleim, pedig amúgy igazán szép lett volna a szombat, voltunk szuper szafarin, ahol állatokat nézegettünk meg etettünk, Léna teljesen magán kívül volt örömében (nagy állatbarát, ő lesz az állatorvos, juhéj), persze nem baj, hogy veszekedtünk, mert egyrészt azt is kell néha, másrészt meg kibékülni olyan nagyon jó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése