gondolkodom, tehát

Egyébként meg na. Jogos a szenvedésem, igenis, mert én nem egy éve nem dolgozom és élek elszigetelt remeteként, hanem három éve, bizony, Triesztben is csak punnyadtam és poshadtam és majd' megőrültem, ott még gyereket se kellett terelgetnem. Jó, persze Trieszt az egészen más volt, ott azért nem volt ez az atomtámadás utáni fíling - volt viszont nyugdíjas otthon hangulat, hát izé...

Ezt séta közben gondoltam ki, nagyon fontos dolgokról gondolkodom séta közben, ahogy látjátok, például azon is, hogy ha az amerikai - és angol - köszönés része a how are you? amire senki nem vár választ, akkor az sokat elárul az angolul beszélő népek lelkéről, bár, teszem hozzá gondolatban, ha egy magyart megkérdezel, hogy hogyan érzi magát és az hirtelen rád zúdítja, hogy hát sajnos most nincs olyan jól, mert mittomén, lemészárolták a családját, akkor azért te is felháborodsz, tehát: az amerikai és az angol őszinte népek, teljesen nyíltan azt kommunikálják, hogy nem érdekli őket a hogyléted, a magyar ellenben teljesen álságos, hiszen érdeklődik, aztán megrémül a választól, hiszen valójában egyáltalán nem akarja tudni, hogyan is érzed magad; kivételt képezek viszont például én (gondolom más ilyen is van), aki valóban szeretné tudni, hogy az ismerősei hogy vannak, de azok - még az olyanok is, akik nyilvánvalóan szarul érzik magukat - kifizetik egy kösz, jól-lal...

Persze ezeknél sokkal fontosabb dolgokon is gondolkozom ám, ilyen például az, hogy elrontottam én ezt, hát nem szimplán avokádókrém nélkül, hanem guacamole nélkül nincs értelme az életnek, nohát.