"csika csika csika lú, ne légy Molly szomorú"

Mikor elkezdek beparázni és elkeseredni és dühöngeni, hogy az én gyerekeim gyengeelméjűek - mert hiába mondom el háromszázszor, hogy tedd bele a könyvet a piros vödörbe, percekig csak tátott szájjal bambán merednek rám, majd végül elrohannak és diadalmasan odaadják a labdát -, olyankor gyorsan beleolvasok a legújabb kedvenc oldalamba és kicsit megnyugszom: twins are typically six to eight months behind the general population with first words.

Nem, most már nem igazán autizmus-parám van, inkább sima megkésett beszédre gyanakszom - ami a fenti idézet fényében úgy tűnik, normális -, de nem biztos ám, hogy az olyan jó, később, az iskolában ez rossz lehet nekik, nyilván nehéz behozni ilyen nagy lemaradást. Az meg szerintem tévedés, hogy az ikrek azért beszélnek később, mert saját nyelvük van, a túróst van saját nyelvük, semmilyen nyelvük sincs (ez különben is inkább az egypetéjűekre jellemző és rájuk is ritkán, ez inkább csak mítosz*), viszont boldogan elmesélném a kutatóknak, hogy szerintem a legnagyobb gond és hátráltató az ikrek beszédtanulásában a káosz és a zűrzavar: hogy az egyik gyereknek megnevezek valamilyen tárgyat és meg akarom mutatni, de addigra a másik már felkapja azt a bizonyos tárgyat és elrohan vele; hogy az egyik gyerektől kérek valamit, de mire odaadná, a másik már ki is kapja a kezéből és nyújtja felém - tehát a kommunikációs szituációk folyton összezavarodnak, nem csoda, ha végül nem kerül semmi a fejükbe...na mindegy, hát én igyekszem, sokszor azzal biztatom magam, hogy az egyenes EEG-görbéjű tanítványaim is tudtak magyarul (úgy ahogy), akkor hátha az én gyerekeim is megtanulnak majd.

Gondolkodtam azon is, hogy milyen lenne beszédterápiára járatni őket, de rájöttem, hogy tök simán tudom őket én is beszédterápiázni (meg aztán itt a nyelvi probléma már megint; az angol beszédterápia csak még jobban összezavarná őket; nekem egyébként gyanús, hogy kicsit a bébiszitter tehet a mostani bambaságról, mert megzavarta őket az angollal), nem hiszem, hogy egy beszédterapeuta annyival különlegesebb dolgokat csinál, mint egy szimpla nyelvtanár - nyilván megpróbálja a legtöbbet kicsikarni a beszédképtelenből; na, hát nekem ez a szakmám, elég sok módszerem van erre.

Úgyhogy tanítom őket egész nap, csak egy a baj: míg a tanítványoknál nagyjából hidegen hagyott, hogy négy éven át sem értik a do-t (volt ilyen, nem is egy) és mindig minden órán hatvanháromszor el kell magyaráznom, addig a gyerekeim egyszerűen halálra idegesítenek, mikor már kilencvenedjére mondom el ugyanazt és láthatóan még mindig nem értik (ez mondjuk azért is idegesít és aggaszt, mert eddig mintha jobb lett volna a beszédértésük) - szóval az érzelmi érintettség nem jó dolog, nyilván ezért nem is lehet rokont meg barátot tanítani, nekem legalábbis sose ment.

Egyébként meg beteg vagyok, elöntötte az agyamat a takony, nyomott vagyok, hörgök, megfulladok, jaj.

*saját nyelv helyett inkább a tekintetükkel meg az egész testükkel kommunikálnak egymással, azt nagyon érdekes megfigyelni, bár nem könnyű, mert ha észrevesznek, akkor rám rontanak és nyivákolnak, hogy vegyem fel őket.