Franc tudja, miért van az, hogy rosszul esik, ha a Facebookon olvasgatom a gyerekellenes megjegyzéseket...tényleg nem tudom miért, mert én pont ugyanígy gondoltam annak idején, megértőnek kéne lennem.
Nem, nem igaz, valójában pontosan tudom miért sértő ilyesmit olvasni, hogyne tudnám: mert ilyenkor úgy érzem, hogy az én élethelyzetemen gúnyolódnak (ami egyébként valamennyire így is van nyilván) és hát az ember hiú és nehezen viseli, ha kigúnyolják; boldog lennék, ha már minden leperegne rólam.
És igen, bizony, én is nagyon csúnyákat gondoltam a gyerekekről annak idején, azt gondoltam, hogy a gyerek csak nyűg lehet, hogy a gyerek teher, hogy a gyerek akadályoz, hogy a gyerek buta, hogy a gyerekkel csak a baj van, hogy a gyerek ezért aztán fölösleges; azt már mondtam szerintem, hogy aki ezeket tudta rólam, az nyilván a teherbeesésem óta betegre röhögi magát azon, hogy éppen nekem születtek ikreim (a nagyon ezoterikusok meg biztos most azt mondják, hogy ez nem lehet véletlen).
És sokszor azt gondolom, hogy aki ennyire rosszul van a gyerek gondolatától is, az valószínűleg soha nem is látott közelről gyereket két másodpercnél tovább - velem legalábbis ez volt a helyzet.
Most meg, hogy itt van a két nagyon aranyos gyerekem 24/7, hát azt kell mondjam, hogy bizony valami kimarad az életéből annak, aki sosem él együtt kisgyerekkel.
Nem, soha nem gondoltam, hogy egyszer majd ez lesz a véleményem és lehet ezen gúnyolódni, lehet ezzel vitázni és lehet ezt máshogy gondolni (én mondjuk szerintem sosem fogom cikizni az egyedülálló gyermekteleneket, mert megértem és nagyjából tudom, hogy ez milyen és az ember miért választja) és igen, a gyerek sokszor tényleg teher és nyűg és akadályoz és sok baj van vele és nem, nem gondolom, hogy ezek egyáltalán nem igazak, mert bizony, egy csomószor valóban iszonyú nehéz ez az egész (és az élet gyerek nélkül is iszonyú nehéz (volt) nem egyszer, de megingathatatlanul azt gondoltam mindig is, hogy élni jó) és olyankor mindig el akarok költözni Kamcsatkára, hogy sose találjanak meg többet, de be kell vallanom, hogy mindezek ellenére most már tudom, hogy a gyerek egyáltalán nem fölösleges.
Mert a gyerek vicces, a gyerek sok mindenre megtanítja az embert, a gyerek megfiatalít, a gyerek megható, a gyerek érdekes, a gyerek őszinte, a gyerek ragaszkodó, a gyereket az ember őszintén, csak önmagáért szereti, a gyerek nagyon impulzív és türelmet követel (türelmet tanulni pedig nagyszerű dolog), a gyerek mozgékony és ezáltal megmozgat, a gyereket tanítani kell és ezzel tanítjuk saját magunkat is és nem is tudom, igen...hiába csűröm-csavarom és hiába próbálok cinikusan felülkerekedni a (titokban már végiggondolt) konklúziómon, csak az jön ki az egészből, hogy a gyerek..a gyerek fejleszti (és ezáltal jobbá teszi) az embert ésés...igen.
A gyerek egyszerűen csak...boldoggá tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése