Olyanok vagyunk ezzel a blogolással meg Facebookon mindenfélét mondással, mint a bolondok az utcán, mikor hangosan beszélnek és néha hozzánk szólnak, vagy kérdeznek valamit: általában meghallgatjuk őket, de senki nem szól semmit, fülét-farkát behúzva menekül, jóvan, mondjad csak, te szegény bolond, gondolja magában.
Néha meg, ha olyan kedvünk van, akkor reagálunk, válaszolunk, elgondolkodunk, nevetünk, szörnyülködünk.
Időnként megijeszt a gondolat, hogy manapság az ember már nem célzatosan beszélget valakivel, valakikkel, hanem csak úgy beszél. Magában. Valakinek. Bárkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése