Szóval nagyon vicces volt, mert reggel arra ébredtem, hogy angolul beszélnek az ablak alatt...
Ami ugye nem meglepő...
Hát ez az, hogy meglepő volt! Teljesen megdöbbentem, emlékszem, félálomban azon gondolkodtam, hogy de most ezek mér angolul beszélnek. Nyilván nem tudtam hol vagyok...
Az a baj, hogy minden hónapban csontig elköltjük a pénzünket, pedig folyton mindenféle kirándulásról ábrándozom: Mexikótól egy köpésre lakunk például (oké, több mint egy nap lenne autóval, itt ez közelinek számít) és bár most állítólag a drogháború miatt nagyon veszélyes, azért vétek lenne nem megnézni, ha már ilyen közel van.
Aztán persze az is szomorú, hogy itt vagyunk Amerikában, van egy csomó baromi jó hely, mi meg csak ezt a ronda amerikai Százhalombattát ismerjük. Valahogy kéne spórolni...tudom, tudom, ne nyavalyogjak jó dolgomban, mert mindenhol jó, de legrosszabb otthon, de akkor is nyavalygok, na. Az embernek mindig az nem jó, ami van, ugyebár.
Na jó, megyek, futok kicsit, attól mindig olyan jó lesz a kedvem. Btw kedv: augusztus óta nem szedem az antidepresszánst és tök jól vagyok, tényleg. Rám úgy alapvetően jellemzőek a hangulatingadozások (mint a legtöbb nőre, gondolom a hormonok miatt), de most még azok se nagyon vannak. Néha elszomorodom, hiányoznak a szülők, az otthoni élet, de ezek normális dolgok; viszont semmi folyamatos és abbahagyhatatlan bőgés, meg irracionális szorongás, mint tavaly januárban, tök jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése