Már két napja esik, most épp vadul dörög, villámlik, zuhog, a babák meg mámorosan nézik az ablakból a vihart, még sosem láttak ilyen nagyot.
Kedves édesanyjuk meg fél, de azért hősiesen magyarázza az ablakba könyökölve, hogyaszongya, igen, most dörög az ég, most villámlik, nézd azt a nagy fényt, nahát, esik az eső, igen, igen, az eső kopog az ablakon (Léna ugyanis bármilyen hangot hall, a hang irányába mutat. Azt szokta például, hogy ha mos a mosógép és megy egy repülő az égen, akkor mindkét irányba mutat egyszerre, nagyon vicces, forgalomirányító lesz belőle, én mondom).
Az anyám meteorológus volt, úgyhogy sokszor elmagyarázta, hogy működik a vihar. Egyszer a Balatonon ültünk a teraszon és néztük a csudaszép balatoni vihart, én rettegtem szokás szerint, de ekkor az anyám ellátott egy nagyon praktikus tanáccsal, hogyaszongya amelyik villámot látod kislányom, az nem csapott beléd...
* és ez egy olyan szép vers, hogy legszívesebben hangosan az arcába ordítanám mindenkinek, aki nem szereti a költészetet (úgy vettem észre, hogy a verseket utálni most szinte divat lett, nagyon szomorú vagyok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.