Németország, Románia, Anglia, Franciaország, Amerika, Írország, Ausztria, Svájc, Luxemburg, Dánia, Olaszország, Belgium, Spanyolország, Új-Zéland, Szlovénia, Lengyelország, Hollandia, Japán, Brazília.
Wow. Engem nem a keresőszavak nyűgöznek le - azok általában uncsi butaságok, néha egy-egy ocsmány szóösszetétel, hátistenem -, sokkal inkább az, hogy mennyi helyről olvasnak Magyarországon kívül.
Btw Brazília: Marci nyáron oda megy két hetes konferenciára ha minden igaz (mázlista), mi meg itt halunk meg a 125 fokban hárman (jójó, ülünk a légkondiban, túloztam, nohát), nem, nem is hárman, mer négyen, szegény Fanni, mostoha sorsa van a blogban mostanában.
Egyik éjjel azt álmodtam, hogy valakinek kinyilatkoztatom, hogyaszongya ezentúl mindig igazat fogok mondani. Aztán valahogy az jött ki az egészből, hogy mindenki meggyűlöl örökre.
Amúgy meg halálosan magányos vagyok. Mindig verem a mellem, hogy nekem nem kell társaság, meg mit nekem beszélgetés, de most valahogy rám tört a csúf nagy magány mégiscsak. Hah, a bezzeganyán mindig mindenkinek azt tanácsolják, hogy menjen el a barátnőkkel valahová, amíg a nagyszülők vigyáznak a gyerekre...hát itt nincs hova menni (de, nyilván van, de az érzésed az az, hogy nincs és olyan nehéz elmesélni, hogy mért érzem mégis úgy, hogy sehol semmi sincs - aki volt már Texasban, az nyilván tudja miről beszélek), nincsenek nagyszülők se, barátnők meg aztán végképp sehol. Úgyhogy marad nekem a blog meg a sírdogálás. Btw meglett az elveszettnek hitt bébiszitterünk, úgyhogy másfél hónap után először végre elmegyünk valahová vasárnap kettesben.
Tudom, tudom, kussoljak, mer nekem milyen jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.