Szerintem az anyaság tele van az ember agyába égő pillanattal és biztos vagyok benne, hogy ezek a pillanatok sok év múlva is nagyon élénken villannak majd fel, hiába lesz akkor már az a gyerek két méteres, szőrös, 47-es lábú pacalfaló fickó.
Nekem ilyen volt azon a bizonyos éttermi reggelin Marcika, aki megszeppenve, elviselhetetlenül aranyosan és elveszetten, félénken mosolyogva, ugyanakkor rémületében sírással küszködve ült a babaszékben a kis kordkabátjában, meg a kerek orrú sportcipőjében és a körülötte ülő fiúkat nézegette bátortalanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.