Elkezdtem megint pocsékul aludni, forgolódni, szenvedni a sötétben órákig, aztán utánagondoltam és rájöttem, hogy talán azért vagyok ennyire nyomorult és nyugtalan megint, mert ma egy éve volt az apám temetése.
És hiába, hogy élete végén már alig lehetett vele mit kezdeni a depresszió miatt és hiába, hogy előtte meg sokat háborúztunk, nagyon-nagyon hiányzik.
És hiányzik az anyám, hiányzik a családom, hiányzik a régi életem - és hiába lett új családom, azt a régi életet nem pótolja semmi.
És hiába vagyok én magam is anya, néha annyira nagyon szeretnék gyerek lenni egy kicsit, de már nem lehet. A szüleim meghaltak, én meg kénytelen-kelletlen felnőttem. Milyen egyszerű ez.
(Én mondtam, hogy dög unalmasak a problémáim, körbe-körbe megy mindig ugyanaz - nem is értem minek írok blogot, már mindent megírtam)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése