A babák (akik már tulajdonképpen Nagy Gyerekek) hajnalban (négy körül lehetett) vihogni és sikítozni kezdtek (most tíz óra van és még mindig alszanak, nem csodálom), pont úgy, ahogy délután négykor szoktak.
Egy idő után bementem hozzájuk házsártoskodni, pedig az az igazság, hogy Marcika annyira magával ragadóan kacag, hogy iszonyú álmosan az ajtó másik oldalán nekem is muszáj volt röhögnöm.