Pont azt csinálom pakolás címén, amit az ember vizsgaidőszakban tanulás címén csinál: cseszem el az időt, főleg blogírással, szóval tényleg mókás, amikor nagy komolyan előadom, hogy nem írok. Ma egy nagyon érdekes, nagyon nyomasztó és persze elég vicces levelet kaptam a nagynénémtől, a múltkor említettem neki, hogy esetleg hazamennénk, íme a válasz:
Ami a hazajövést illeti, mit mondhatnék? Akinek ma módja van nem itthon lenni, vágja magát a földhöz örömében! Akinek meg módja van nem Európában lenni, az pláne! A napokban tették közzé egy felmérés eredményét, ami szerint a 30 évesnél fiatalabbak fele el akar menni az országból. És nekik van igazuk! Ahogy ... mondaná, lennék másfél évvel fiatalabb, én is mennék!
Egyszer mentem volna, 1980-ban, amikor ...-val Párizsban voltunk. Megpróbáltam rábeszélni, hogy maradjunk kinn, de visszariadt és én hazajöttem vele. Hiba volt és jóvátehetetlen. Akkor még nem lehetett kimenni törvényesen, csak disszidálni, ez pedig azt jelentette, hogy nem lehetett visszajönni, ha akartál, sem. Pontosabban, akkor másfél éven belül még haza lehetett jönni és megkövetni szépen állambácsit, hogy ilyen csúnyát csináltunk, de hiába mondtam ...-nak, hogy ha nem tetszik, még hazajöhetünk, nem volt hajlandó maradni.
Mára már mindent elfelejtettem, de akkor még viszonylag jól tudtam a nyelvet és apusnak éltek ott régi barátai, ők biztosan segítettek volna eleinte. Mert ...azon aggódott, hogy miből fogunk megélni. Ekkor épp a Pompidou központban voltunk. Kinéztünk az előtte lévő térre, ahol egy nő épp lekapta a blúzát, majd egy kalapba gyűjtötte a pénzt. Mondtam ...-nak, hogy ha atyai barátaim nem segítenének, még mindig lekaphatjuk mi is a lajbit - akkor még lett volna mit mutogatni -, de valahogy nem vonzotta ez a lehetőség sem. Pedig egy kalapra még futotta volna a pénzünkből, a cicink meg ugye kéznél volt, ráadásul ingyen. De vajha!
Ami azt illeti, mi még politikai menedékjogot is kaphattunk volna atyáinkra hivatkozva, de akkor valóban nem jöhettünk volna haza többé. Így aztán hazajöttünk.
Alighanem életem legrosszabb döntése volt. Gondolom, ebből már sejted, hogy nem fogom szorgalmazni a hazajöveteleteket, bár nagyon jó volna, ha itt volnátok és játszhatnánk a babákkal. De sajnos ennél fontosabb a jövőtök és az most úgy tűnik, nem itthon van. Nem tudom milyen fizetése lenne Marcinak, de épp most tették közzé a létminimum összegét: négytagú családnak kb 240000 Ft. Ez arra elég, hogy éhen ne haljatok. Holmi mozi, vagy egy könyv - na ilyesmik már nincsenek benne. Hát ezért nem mondhatjuk jó szívvel, hogy gyertek haza.
És még nincs vége a válságnak! Akár heteken belül csődbe mehet egész Európa*, ahogy a dolgok most állnak. Görögországban már nincs gyógyszer, lehet, hogy napokon belül áram sem lesz - és hivatalosan még nincsenek is csődben. Ezzel szemben nem fizetnek adót, vagyis egyre romlik a helyzet, perceken belül nem fognak nyugdíjat és az állami alkalmazottaknak fizetést adni, mert nem lesz miből. A bankok is a csőd felé araszolnak, akkor pedig a gazdaságnak is vége, nem csak az államnak. De Spanyolország is rohan a csőd felé és több kisebb ország is. Ez pedig könnyen átterjedhet egész Európára. Hát maradjatok, ahol vagytok és örüljetek, hogy ott lehettek! Marci főnökének van igaza**: maradjatok ott. Európát is kerüljétek el messzire, ha tehetitek, itt most sehol se jó.
*az amerikaiak folyamatosan egy Európát sújtó újabb válságtól féltik Amerikát (itt állítólag nemrég javulni kezdett a helyzet)
**Marci főnöke azt javasolta, hogy maradjunk Amerikában, ha kedves az életünk