muszáj beszélnem róla

Egész nap magamban fortyogtam, de egészen mostanáig nem akartam írni erről, gondoltam nem beszélek ilyen kicsinyes hülyeségekről itt a blogon, de most, hogy van időm, mert alszanak a kis őrültek, most már megint bosszant a dolog, úgyhogy inkább leírom.
Szóval: van Marcinak egy elég idegesítő kollégája, akinek utánunk úgy egy évvel született gyereke és annak idején egy nagy rakat babaruhát adtunk nekik ajándékba, egyszer pedig meghívatták (!) magukat vendégségbe, a vendégség elég furcsa volt, de ráfogtuk a dolgot a kulturális különbségekre (kínaiak).
Most, hogy megint hirdettem, hogy van egy csomó babaruhánk, meg játékunk, a feleség bejelentkezett, hogy jönne megnézni a cuccokat.
Én marha, a lehető legrosszabb időpontot mondtam neki - este nyolcat, mi ilyenkor szoktunk megjönni a sétából, fürödni, vacsorázni, mesélni -, úgyhogy a séta után lóhalálában fürdettem, meg ettünk, de mégis a vacsora kellős közepén érkeztek (nem találtam a kulcsom, mert szétdobáltam a rohanásban, így alig tudtak bejönni), na, több se kellett Lénának, vadul rázendített (ma egész nap ordított ha két lépéssel arrébb mentem, nem tudom hogy lesz ez ha New York-ban leszek), én próbáltam tovább etetni, kicsit ettek is, de Léna főleg bőgött, én meg ugye próbáltam a vendégekkel is kedves lenni, elég idétlen helyzet volt.
Nagy nehezen kilenckor elmentek (nálunk amúgy akkor van villanyoltás), én meg írtam a csajnak utólag egy levelet, hogy bocs a káoszért, rossz időpontra hívtalak, blablabla.
Ő meg válaszolt és én teljesen kiborultam a válaszon, ugyanis valamiért úgy érezte, hogy meg kell reformálnia az életünket és pontokba szedve tanácsokat adott arra nézve, hogy én hogyan működjek jobban a gyerekeimmel, hadd idézzem a felsorolás kezdetét (nekem ez a legnagyobb wtf): I really hope I can help you to better get along with the twins. Here is some of tips came into my mind... (még hibás is! :morog), majd következtek a pontok, amik kitérnek Léna érzékeny lelkére a költözésünk tükrében, aztán arra, hogy én hol tartsam a kulcsomat, hogyan etessem a gyerekeket, sokat pihenjek és hogy ő majd legközelebb - visszajön valami játékokért, nem örülök - segítségképpen az anyósával meg a gyerekével jön (jajjaj), ők biztosan megoldják ezt a nehéz szituációt. Hádde WTF.
Most így konkrétan nem is tudom hol kezdjem a felháborodást. Idejön egy majdnem vadidegenhez este nyolckor (jójó, ez az én baromságom volt, de akkor is), a majdnem vadidegen gyerekei láthatóan az esti szeánszukat végzik épp és bőgnek, amikor az anyjuk veszettül keresi a kulcsát, majd beenged két idegent a máskor szent kis vacsizó helyükre és ahelyett, hogy nekik olvasna mesét, a két idegennel karattyol angolul...aki kicsit is ért a gyerekekhez, az tudja, hogy este normális körülmények között is könnyebben bekattannak, aki kicsit is ért a gyerekekhez, az tudja, hogy idegenektől a gyerekek sokszor megijednek és...aki kicsit is ért a gyerekekhez vagy inkább a gyerekneveléshez, az kéretlenül biztosan nem ad tanácsot lestrapált szüleiknek.
Csak halkan szeretném hozzátenni, hogy a nő, aki a tanácsokat adta, ruhaválogatás közben elmesélte, hogy már nincs gond a kisfia alvásával, mert az anyósa fél éve egy ágyban alszik vele...Hát, én inkább nem mondok semmit.
Igen, tudom, hogy jót akar - én tényleg hiszek benne, hogy a legtöbb ember nem rosszindulatú -, de hogy lehet ennyire bicskanyitogató stílusban jót akarni, jézusom?!






PS.: Elolvastam még egyszer a levelet, azért ez a sor sem rossz: I'm a mother too and I took care of my baby myself while grandma was absent for days so I know clearly how hard it is...