A zacskó hisztériámtól függetlenül nagyon jó volt New Orleans, persze nyilván nem két két évessel kell oda menni (egyébként a két évesek nagyon állták a sarat, babakocsi nélkül jártuk a várost és csak ritkán cipeltették magukat - utólag nem is értem ezt a merészséget; persze míg terhes voltam, megfogadtuk, hogy kemény kis kölköket nevelünk, akikkel lehet utazni), mert ott nyilván mocsár részegen illik mindenféle bárokban henteregni, de azért jó volt látni, hogy van ilyen Amerika is - mármint olyan, ami nagyon nem amerikai és nem csak praktikus budiházakból álló rekkenő meleg pusztaság -, meg utazni mindig jó.
Bár volt pár pillanat, mikor sírtam - a babákkal valami eszelős bonyolult volt kivitelezni akár egy fotót is az utcán és néha kiborultam, mert nagyon frusztráló tud lenni, ahogy órákon át ordítanak a kocsiban és rám köpik az étteremben a kaját, meg ilyenek -, de most, hogy itthon vagyunk és a babák alszanak, most már csak a szépre emlékezem.
Persze New Orleans is egy gusztustalan, zajos, büdös város - az anyaság valahogy alapjaiban megváltoztatta a városi patkány imidzsemet, mostanában már csak virágos réteken szeretnék mosolyogni a szőke gyerekeimmel -, de olyan nagyon karakteres és bizonyos értelemben itt-ott szép is. A szexiparos lányoktól mondjuk én már Amszterdamban is nagyon szomorú lettem, itt meg valahogy súlyosbítva van az egész bulizós-fülledt fíling nyomorszaggal is (nagyon sok a hajléktalan, bár nagyon barátságosak), meg én a bulizós-fülledt fílingtől is alapvetően nagyon szomorú leszek, talán mert mindig felidézem a másnapokat, meg a vad bulizás hiábavalóságát, szóval volt itt is sok minden, ami taszított, de sokkal-sokkal jobb volt, mint New York.
(New York nekem nem volt elég karakteres, ráadásul büdös volt és nagyon koszos. Igen. Csak bűze volt, míg például Londonnak meg Párizsnak igazi illata van. Szerintem ha hazamegyünk, Budapestet is utálni fogom, pedig azelőtt szerelmes voltam belé. Tudom, tudom, a New York imádók utálnak ezért, de micsináljak, nem tetszett, egyszerűen nem. )
És még azt is el kell mesélnem, hogy a babák fennállásának történetében először egy ágyban aludtunk négyen - és hiába, hogy állati kényelmetlen volt és alig fértünk el és lökdöstük egymást, valami hihetetlenül jó érzés volt a kis babatestekkel heverni, meg meglesni őket álmukban.
Bár volt pár pillanat, mikor sírtam - a babákkal valami eszelős bonyolult volt kivitelezni akár egy fotót is az utcán és néha kiborultam, mert nagyon frusztráló tud lenni, ahogy órákon át ordítanak a kocsiban és rám köpik az étteremben a kaját, meg ilyenek -, de most, hogy itthon vagyunk és a babák alszanak, most már csak a szépre emlékezem.
Persze New Orleans is egy gusztustalan, zajos, büdös város - az anyaság valahogy alapjaiban megváltoztatta a városi patkány imidzsemet, mostanában már csak virágos réteken szeretnék mosolyogni a szőke gyerekeimmel -, de olyan nagyon karakteres és bizonyos értelemben itt-ott szép is. A szexiparos lányoktól mondjuk én már Amszterdamban is nagyon szomorú lettem, itt meg valahogy súlyosbítva van az egész bulizós-fülledt fíling nyomorszaggal is (nagyon sok a hajléktalan, bár nagyon barátságosak), meg én a bulizós-fülledt fílingtől is alapvetően nagyon szomorú leszek, talán mert mindig felidézem a másnapokat, meg a vad bulizás hiábavalóságát, szóval volt itt is sok minden, ami taszított, de sokkal-sokkal jobb volt, mint New York.
(New York nekem nem volt elég karakteres, ráadásul büdös volt és nagyon koszos. Igen. Csak bűze volt, míg például Londonnak meg Párizsnak igazi illata van. Szerintem ha hazamegyünk, Budapestet is utálni fogom, pedig azelőtt szerelmes voltam belé. Tudom, tudom, a New York imádók utálnak ezért, de micsináljak, nem tetszett, egyszerűen nem. )
És még azt is el kell mesélnem, hogy a babák fennállásának történetében először egy ágyban aludtunk négyen - és hiába, hogy állati kényelmetlen volt és alig fértünk el és lökdöstük egymást, valami hihetetlenül jó érzés volt a kis babatestekkel heverni, meg meglesni őket álmukban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése