Ma eléggé elcsüggedtem bizonyos dolgoktól, ezért elolvastam - már sokadjára - ezt és kicsit megnyugodtam:
Az efféle gyermekgondozási könyvek akkora súlyt helyeznek a gyerek szükségleteire - szüksége van szeretetre, megértésre, türelemre, következetességre, szigorra, védelemre, barátságra -, hogy a szülőket már a velük szemben támasztott elvárások puszta elolvasása is kifárasztja és elkedvetleníti. Az az érzés uralkodik el rajtuk, hogy a gyerek nevelésén kívül már nem is lehetnek saját igényeik: önálló életüknek befellegzett. Óhatatlanul az a benyomásuk támad, hogy minden gyerekközpontú könyv a szülőt hibáztatja, ha valami probléma adódik.
Valójában az volna a méltányos, ha könyvünk ugyanolyan terjedelemben foglalkozna a szülők igényeivel: (otthoni és házon kívüli) bosszúságaikkal, azzal, hogy sokszor mennyire fáradtak, s azzal az alapvető emberi szükségletükkel, hogy legalább időnként hallják: jól végzik a dolgukat.*
A gyereknevelés sok kemény munkával jár: elkészíteni a gyerekeknek a megfelelő ételt; mosni rájuk; tisztába tenni őket; feltakarítani utánuk a piszkot; leállítani őket, ha verekszenek; felszárítani a könnyeiket; végighallgatni olykor nehezen érthető történeteiket; játszani velük; olyan könyvekből olvasni nekik, amik egy felnőttet nemigen hoznak lázba; állatkertbe és különféle múzeumokba járni velük; készségesen segíteni a házi feladatokban; eltűrni, ahogy nagy igyekezetet mutató segítségük hátráltatja a házi vagy a kerti munkát; este fáradtan iskolai fogadóórákra menni - és még hosszasan sorolhatnánk.
Ezenfelül a gyerekek igényei mindig előbbre valónak tűnnek, mint a szülőkéi. A családi költségvetés jó részét a gyerekekkel kapcsolatos kiadások emésztik fel: a nagyobb lakás megszerzésének és fenntartásának költségeitől a pillanatok alatt elnyűtt vagy kinőtt cipők áráig. A gyerekek megnehezítik, hogy a szülők társaságba, színházba járjanak, kevesebb idő jut a szórakozásra, a barátokra. A szülők már régen nem azt teszik, amit szeretnének, és az a tény, hogy semmi pénzért sem cserélnének egy gyermektelen párral, nem változtat azon, hogy mindkettőjüknek hiányzik a szabadság.
Az az igazság, hogy a gyermeknevelés hosszadalmas, kemény feladat, jutalma nem mindig mutatkozik meg azonnal, és gyakran lebecsülik a helytállást, pedig a szülők éppúgy emberek, és majdnem annyira esendők, mint gyermekeik.
A szülőknek persze nem azért vannak gyermekeik mert mártíromságra vágynak. Azért vannak, mert szeretik a gyerekeket, és fel akarják nevelni a sajátjukat, különösen ha visszagondolnak arra, mennyire szerették őket saját szüleik kiskorukban. A kemény munka ellenére a legtöbb szülő legnagyobb öröme és elégtétele az életben, ha törődhet a gyermekével és látja, hogy remek emberré válik. A gyermeknevelés minden szinten alkotó és fejlesztő tevékenység: életünk egyéb eredményei fölött érzett büszkeségünk rendszerint elhalványul ennek szépsége mellett.
* nekem ez hiányzik a legjobban