Gyerekek, nekem senki nem szólt, hogy ilyen jó dolog csúszdázni, meg játszótéren mindenféle ilyen bonyolult izéken lógni, mászni, meg aztán focizni, szomorú vagyok, komolyan, ennyi elpazarolt év! A gyerekek meg már nagyon ügyesek, szuperül kúsznak-másznak, lépcsőznek, fociznak, komoly, nagy emberek lettek. (Időnként elszoruló torokkal nézem az undok tinédzsereket*, hogy jaj, nemsokára ők is olyanok lesznek, jaj, nem akarom, inkább ide nekem ezer Boribont - egyébként képzeljétek, mióta beszélnek a gyerekek, sokkal jobban tetszenek a meséik is, már tök jól lehet beszélgetni velük a sztorikról, sőt, újabban elkezdtek kérdezgetni is, miazmiaz?)
Olyan aktív hétvégénk volt, hogy mindjárt meghalunk a fáradtságtól, majdnem elmentünk Firenzébe is vonattal - de elfelejtettünk pénzt vinni magunkkal -, úgyhogy bánatunkban Viareggióban kötöttünk ki, a kihalt strandon találtunk egy szuper játszóteret, aztán csúszdáztunk rogyásig.**
*kérlek nyugtassatok meg, ugye vannak kedves tinédzserek is? Én úgy emlékszem, nem volt velem különösebb baj...
**na jó, bevallom, nem ezek a kicsi csúszdák vadítottak meg ennyire, szombaton az itteni lovin felfedeztünk egy menő játszóteret is, na ott volt a csuda világ.
PS.: A blogom kapcsán - szerintem igazságtalanul, bár ezt igazából nem tudhatom, kívülről, egy blog által nem tudom látni magam sajnos - szaranyaság gyanújába keveredtem, úgyhogy úgy döntöttem, ezentúl napsugaras postokat is fogok írni (ez itt a napsugaras ciklus első része) - nekem az ilyesmi nehezen megy, mert furcsa módon az örömöket kevésbé szeretem a blogon megosztani, mint a szenvedéseket, bánatokat (én tényleg itt akarok nyavalyogni, dehát nem lehet nyugodtan ezek szerint - a napsugaras postokból egy csomó egyébként titkosítva van, szerintem az öröm valahogy sokkal személyesebb, meg nem is tudom...nem leírható, inkább jelen kell lenni benne), dehát azt már mégse hagyhatom, hogy itt mindenféle ismeretlenek azt gondolják, hogy utálom a gyerekeimet, szóval kalandra fel...
**na jó, bevallom, nem ezek a kicsi csúszdák vadítottak meg ennyire, szombaton az itteni lovin felfedeztünk egy menő játszóteret is, na ott volt a csuda világ.
PS.: A blogom kapcsán - szerintem igazságtalanul, bár ezt igazából nem tudhatom, kívülről, egy blog által nem tudom látni magam sajnos - szaranyaság gyanújába keveredtem, úgyhogy úgy döntöttem, ezentúl napsugaras postokat is fogok írni (ez itt a napsugaras ciklus első része) - nekem az ilyesmi nehezen megy, mert furcsa módon az örömöket kevésbé szeretem a blogon megosztani, mint a szenvedéseket, bánatokat (én tényleg itt akarok nyavalyogni, dehát nem lehet nyugodtan ezek szerint - a napsugaras postokból egy csomó egyébként titkosítva van, szerintem az öröm valahogy sokkal személyesebb, meg nem is tudom...nem leírható, inkább jelen kell lenni benne), dehát azt már mégse hagyhatom, hogy itt mindenféle ismeretlenek azt gondolják, hogy utálom a gyerekeimet, szóval kalandra fel...