Bevallom, rájöttem, hogy miért vagyok ingerültebb a szokásosnál: azt figyeltem meg tegnap meg ma reggel, hogy Léna megint extrán sokat sír és elképesztően nagy hangja van (remélem egyszer operaénekesnő lesz belőle), meg nagyon kitartó: Marcust sokszor le lehet beszélni a hisztikről, Lénát szinte soha, eszméletlen makacs. (Ezt már a bölcsis nénik is mondták. Állítólag néha kitalál valamit és képtelenség lebeszélni róla, mittudomén, néha nem hajlandó ebédelni menni, meg ilyenek)
Emlékszem, mikor először vittük őket a gyerekorvoshoz és Léna az oltás után beleordított a fülébe, akkor torz grimasszal mondta, hogy mindig őt etessük először (itt még súlyos logisztikai problémáink voltak, aztán még súlyosabbak lettek, mikor kiderült, hogy nincs olyan, hogy valaki először eszik, mert mindenki egyszerre kel, egyszerre követeli a kaját és egyszerre eszik).
Szóval Léna sokat és hangosan sír, én meg rosszul viselem. Persze isten tudja mi volt előbb, hogy én vagyok nagyon fáradt (nagyon fáradt vagyok, tényleg, azt érzem, hogy teljesen kimerültem, pedig most jön a nyár java: egy hét múlva vége a bölcsinek, két hónap non-stop gyerekezés költözéssel egybekötve, juhúj) és eleve ingerültebb és Léna ezért sír sokat, vagy Léna sokat sír, mert...ennek sok oka lehet, például képtelen megszokni a bölcsit (ma reggel is óriási cirkuszt rendezett szegény), meg meleg van (pokoli meleg van, drága, drága amerikai légkondi, hiányzol), meg kisgyerek és a kisgyerekek sírnak, mint tudjuk.
Aztán az is van még, hogy a családom mindig kitalál valami olyat, amivel nehezítik az életemet: még jó, hogy most nem Amerikában vagyunk, mert lehet, hogy haza kell mennem pár napra, vagy, ha szerencsém van, akkor csak Rómába, a nagykövetségre, bár nekem gyanús, hogy a nagykövetségen sem szeretnek dolgozni és az is bezár egész nyárra, mint Olaszországban sok minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.