Azon gondolkoztunk, hogy milyen izgalmas ez a sok karácsonyi változás: a gyerekek az első karácsonyukon még csak nézték a fát, a második karácsonykor már mutogattak rá, illetve épp járni tanultak, a harmadik karácsonykor épp beszélni kezdtek, a negyedik fánkat meg együtt díszítettük idén.
Aztán még olyan is van, hogy Bukowskit olvasok és nekem ez az Amerika annyival hitelesebb, mint mondjuk a Szex és New York Amerikája (oké, hát nyilván), mert Amerika szerintem sokkal inkább a lecsúszott, szegény, zavarodott lúzerek hazája, nem pedig a dizájner cipőkben milliomosok között szerelmet kereső csajoké (bár bizonyos értelemben a Szex és New York is a lúzerségről szól, khm).
Jó, hát persze nyilván marhaság a Szex és New Yorkot Bukowskival összevetni, bár izgalmasak az ilyen eszmefuttatások, szóval miért is ne, ez itt az én blogom, ti bajotok, ha olvassátok, hehe.
Szóval olvassatok Bukowskit, tele van szomorúsággal, elveszettséggel, bölcs gondolattal, egyszerűséggel, alkoholizmussal, szex-szel, mindig akarok idézni belőle, aztán valahogy sose jutok bloghoz.
Biztos érdemes lenne Tom Waits-et hallgatni hozzá, szerintem egyrészt, mert nagyon passzol a hangulatuk, másrészt mert az amerikai pasim mindig azzal jött, hogy Tom Waits maga Amerika.
Aztán tegnap megnéztük ezt, a belinkelt kritika szerintem teljesen korrekt, nem is mondok a filmről mást vagy többet, mondjuk én nagyon szeretem Judi Dench-et, de itt annyira nem tetszett, szerintem ő túl kifinomult ehhez a szerephez, nem elég hiteles, a prosztó újságíró sokkal jobb, na meg a genyó egyházkritika csodás, de mint tudjuk, én ádáz egyházellenes vagyok.
Ami megdöbbent, hogy még mindig úgy viselkedem, mint aki frissen szült: a szülések látványától azonnal sírni kezdek meghatottan, elképesztő. Most akkor ez már így is marad?
Különben meg azért tudunk most mozizni - bár nekem kreszt kéne tanulnom, a hülye (sikertelen) interjú miatt elhalasztottam a vizsgám -, mert a gyerekeket a nagymamájuknál hagytuk, de most ezt is megszenvedtem, kicsit sírtam titokban, mikor eljöttünk, valahogy olyan rossz érzésem volt, meg állatira hiányoznak, kicsi majmocskáim...pedig olyan nehéz volt az utóbbi pár hetünk, ez az állandó szenvedés a kakilással, meg karácsony előtt az éjszakai főzéseim (a gyerekek szobája épp szemben van a konyhával, így ott nem szabad villanyt gyújtani, de én csak éjszaka tudtam főzni, szóval el is vágtam végül az összes ujjamat, míg a félhomályban vagdaltam), meg Léna pocsék alvása, szóval most boldogan kéne itt dagonyáznom a gyerekmentes létben, de én csak ténfergek itt és szomorúan nézegetem a kis legóikat meg az üres ágyukat és várom őket haza. Micsoda szentimentális figura lett belőlem, nem is értem.
És persze itt a szilveszter és nekem majd megint valami semmitmondó buliban kell elsorvadnom, pedig már évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy ilyenkor valami rendhagyót kéne csinálni, valamit, amit semmikor máskor nem csinálunk, én folyton át akarok vonatozni az új évbe (és az a mániám, hogy vonatozás közben sakkozzunk, ez olyan Mihalkovos), de a vonatok nem járnak, oké, akkor ne vonatozzunk, hajózzunk, vagy ejtőernyőzzünk, vagy űrhajózzunk, vagy lovagoljunk a pusztában, vagy álljunk valami hegy tetején pezsgővel (mondjuk ilyet már csináltam), vagy legalább menjünk Lajkó koncertre 1-én, de semmiképp se kelljen semmitmondó bulikban semmitmondó emberekkel semmitmondó dolgokról beszélgetni. Mondjuk én moziban is boldogan ülnék éjfélkor, valami szilveszteri filmfesztivált is csinálhatnának, vagy mittudomén, mért nem ilyenkor van a Sziget? Vagy a Múzeumok Éjszakája?
Szóval szerintem hiánycikk ez a rendhagyó szilveszter, be kéne indítani ezt a bizniszt; nyilván van rajtam kívül még egy csomó ember, aki hányik a hagyományos megoldásoktól.