ovis

Ma megsuhintott a gondolat, hogy kiveszem a gyerekeket az oviból. 

Tudom, tudom, megőrültem nyilván, eddig nyavalyogtam, hogy senki nem segít, most meg intézményes segítségem van és elszúrnám? Ráadásul eddig lelkendeztem, hogy milyen jó, lám, lám, nekem semmi se jó, ej. 

Hát, igen, az van, hogy hirtelen - a szorulás brutalizálódásával, meg hogy a karácsonyi szünetben sokat voltunk együtt - lett egy csomó dolog az oviban, ami nem tetszik. 

Az óvó nénik jók ugyan (bár az egyikükből valami olyan elfojtott agresszió és furcsa zavarodottság árad, hogy mindig úgy képzelem, valamelyik nap egy géppuskával megy majd az oviba. Remélem, eléggé kiegyensúlyozza őt a másik Buddha óvó néni, akiről már írtam), de minden mással bajom van. 

Konkrétan akkor jutott eszembe, hogy nem kéne oda járniuk, amikor ma reggel megláttam a reggelit (tej és kakaós csiga) és arra gondoltam, hogy ezzel az egy reggelivel is milyen durván el lehet szúrni az összes, problémás emésztésükkel kapcsolatos eredményemet (eszméletlen trükkösen főzök most, hogy valahogy Marcikába toljak némi zöldséget - egész hétvégén a konyhában álltam, de megvolt az eredménye, Marcika lelkesen evett mindenféle nagyon rostosat  és egészségeset végre, mondjuk én majd elpusztulok a fáradtságtól, de kit érdekel, ha rendbe jön a szorulásuk) és akkor még nem beszéltünk az uzsonnáról, ami általában valami margarinos kenyér (kenyérstopot is bevezettem most, a margarin  meg szerintem az emberi hülyeség esszenciája). 

Plusz, az egész oviban olyan meleg van, mintha koraszülöttekre lennének felkészülve, én mindig majd meghalok, amikor értük megyek és öltöztetem őket, Marci pedig az összes ruháját leveszi az oviba érve, hogy ne legyen idegbeteg. 

Mert szerintem ez a nagy meleg nemcsak egészségtelen (pl Marcika köhögésének nem hiszem, hogy jót tesz, plusz remek melegágya a gyerekközösségekben amúgy is hemzsegő baciknak), hanem ideges is lesz tőle az ember és én kétlem, hogy az  amúgy is izzadós Léna például tud aludni délután. 

Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem tud, mert este, mikor hazahozom őket, valami döbbenetesen nyűgös, teljesen kezelhetetlen. (Ráadásul a cumiját sem engedik be alváshoz, állítólag az a szabály, hogy csak egy alvós dolog lehet velük, Léna meg ronggyal és cumival alszik, a rongy a legfontosabb, de a cumi is nagyon kéne neki, azt meg nem engedték.) Ami még nem tetszik az az, hogy baromi keveset mozognak, szerintem vagy egy órát vannak kint egy nap - ez ugye szintén táptalaja a szorulásnak. 

Most meg, ahogy együtt voltunk sokat és jól aludtak délután a húsz fokos szobájukban és azt ették (többé-kevésbé), amit én csináltam nekik, minden nap kivittük őket (bár hamar köhögni kezdenek sajnos), nagyon jó fejek voltak, Léna majd kicsattant a vidámságtól, állati helyes volt, folyamatosan azt mondogatta, hogy mama, szeretlek, papa szeretlek, teljesen meg voltunk hatva. 

Szóval erősen elgondolkodtam, hogy ha úgysincs munkám, végülis miért ne lehetnének itthon amíg nem lesz kötelező az ovi. Oké, persze ha itthon vannak, akkor nem is lesz munkám, nem beszélve arról, hogy nekik sem árt közösségbe járni, egyrészt, hogy az amúgy is túl erős kapocs közöttük ne legyen később beteges, másrészt szokniuk kell a többi gyereket, meg a felnőtteket is. 

Gondolkodtam magánovikon is, de brutális árak vannak, úgyhogy az ilyen úri huncutság reménytelen. Eh, nem tudom, nyilván hülye ötlet, de mégis nehéz letennem róla, mert annyival jobb fejek a gyerekek, mikor épp nem járnak oda.





update: Amint leírtam, hogy kiveszem őket az oviból, állásinterjúra hívtak, hát naná.