Alapvetően állati büszke vagyok, hogy megoldok mindent egymagam - ma még az adóazonosító jelem tizedik számjegyét is kiszámoltam, haha -, de azért a gondolattól sírhatnékom van, hogy holnap erőltetett menetben kirángatom fél hatkor az ágyból szegény gyerekeket és eszelős tempóban reggelizünk, öltözünk, oviba vágtatunk.
Hú, már ebbe a gondolatba is belefáradtam.
Hogy fogom én ezt két évtizeden át bírni?