“The bottom line is that blogging is like sex. You can’t fake it. You can’t fake passion. You can’t fake wanting to engage with the public. If you do, it will ultimately be an unsatisfying experience for both the blogger and their readers.”

Az egész bloggerlétem amolyan mániás-depressziós jellegű az epizódok igen gyors váltakozásával: időnként minden témát a ki a szart érdekel ez-kategóriába sorolok és messze elkerülöm a blogomat, vagy csak semmitmondó izékről írok benne (ahogy most is; mert egy grafomán  a leszálló ágban is grafomán, valahogy folyton füstjeleket kell adnia), illetve megesik az is, hogy reggel és délután még lelkesen őrizgetek álmokat, történéseket, gondolatokat meg a nagy kis lelkem rezdüléseit, hogy majd ezeket jól leírom, aztán estére a lelkesedésem méla iszonyba csap át, mondván ki a szart érdekel ez.

Aztán vannak a csicsergős, mániás napok, mikor az égvilágon mindent le akarok írni (ezekből mostanában azért kevesebb van) és mikor elmúlik a késztetés, vagy leírom amit akartam, akkor a depressziós bloggerénem sötét iszonnyal szégyenkezik a mániás miatt. 

Szövevényes a bloggerlélek, én mondom, feleim.





PS: Hogy a bloggerlélek még mélyebb bugyraiba is betekintést nyerjetek, adalékként szeretném elmondani, hogy időnként mélyen elkeseredem azon, hogy nálam nem kommentel senki.
Aztán rájövök, hogy nálam nem lehet kommentelni.