Muszáj megörökítenem életem unalmas részleteit is (nem, de így jártatok): tegnap negyed hétkor, amikor bedagadt, sminktelen fejjel (nem tudtam kinyitni a szemem, hogy kifessem) vizet vettem az újságosnál, az eladó szépséges hölgynek szólított és vadul flörtölni igyekezett, míg fizettem (kicsit fel is ébredtem, annyira megdöbbentem).
Tudom, biztos csak azért mondta, mert ő se látott az álmosságtól, na mindegy, nekem azért tetszett a dolog, így két hónappal a n_e_g_y_v_e_n_e_d_i_k_ születésnapom előtt (JESUS)*.
Mondjuk nem kéne megdöbbennem, a bizarr sztorik nagy ismerője vagyok, például egyszer, mikor az öngyilkos barátnőmet látogattam a pszichiátrián, a pszichiáter hosszan agitált, hogy menjek vele vacsorázni (igaz, akkor lehettem vagy huszonkét éves). Jó, oké, ebben az újságosos sztoriban csak a korom meg a negyed hetes időpont a bizarr, nem is mondok semmit akkor, na.
Mit is akartam még? Ja, semmi extra, csak fontos lejegyeznem, hogy ma egy förtelmesen szar ebédet ettem nagyon drágán - szerintem ha lehet, mindig az otthon főzött ebédben kell bízni, abban ritkán csalódom. Itt keresném a választ arra a kérdésre is, hogy az ilyen förmedvény gyorskajáldákban hogyan képesek elrontani valami olyan pofon egyszerűt is, mint a kukorica saláta, hogyan?!
Van aztán még ez is, ami azért aggasztó, mert nagyrészt a tecsó dolgozóit okítom szépre-jóra; mondjuk ma erősen kiborított, mikor megtudtam, hogy mennyit keresnek fejes tanítványaim (havi másfél milliót) és hát izé...én ennek az összegnek éppen a tizedét kaptam meg fizetésként októberben. Na azér ebben is van valami bizarr, hát nem?
PS.: Erről a bizarrságról mindig eszembe jut, mikor kiderült az anyám agydaganata és az orvos érdeklődött az apukámtól, hogy tapasztalt-e akkoriban furcsaságokat, bizarr viselkedést, mire az apukám elmondta neki, hogy nálunk ezt nem lehet tudni, mert mi furcsán viccelünk és furcsa dolgokról beszélünk, merthát ez egy ilyen bizarr család.
* ezt sokszor mondogatom itthon, úgyhogy Marcika is. Állati cukin hangzik a kis cérnahangján, hogy dzsízösz.
PS.: Erről a bizarrságról mindig eszembe jut, mikor kiderült az anyám agydaganata és az orvos érdeklődött az apukámtól, hogy tapasztalt-e akkoriban furcsaságokat, bizarr viselkedést, mire az apukám elmondta neki, hogy nálunk ezt nem lehet tudni, mert mi furcsán viccelünk és furcsa dolgokról beszélünk, merthát ez egy ilyen bizarr család.
* ezt sokszor mondogatom itthon, úgyhogy Marcika is. Állati cukin hangzik a kis cérnahangján, hogy dzsízösz.