Na jó, azért persze valami szívás van mindig, de se nem túl izgalmas, se nem túl drámai: a nőgyógyászom kitalálta, hogy biztos hormonzavarom van, mert miómákat növesztek, ezért halálba akarja vizsgáltatni a véremet: cukorterhelés, inzulin, ilyen hormon, olyan hormon, vitaminok, minden, ami egy tűfóbiásnak halálos rettegést okozhat...a terhességben például egyértelműen a sok vérvizsgálat volt a hányás után a legrosszabb.
Én annyira iszonyodom attól, ha a vénámat tapogatják - mit iszonyodom, azonnal elájulok -, hogy mindig meg szoktam kérni, hogy a kézfejemből vegyenek vért (ettől teljesen rosszul vannak, mondván, ott nagyon fáj; fáj, fáj, de kit érdekel a fájdalom, ha egyedül úgy nem ájulok el).
Gondolom előző életemben drogos voltam, nincs más magyarázat én úgy érzem, bár Istvánnak volt a mániája, mikor tömött sorokban vágtattak utánam mindenhol a bolondok, hogy előző életemben bizonyára ápolónő voltam.
Eh, ez a sok előző élet - megyek is, gyorsan belélegzem talpamon a fehér fényt.
PS.: Ja és igen: az egész történetben a vérvétel izgat a legjobban, mert meggyőződésem, hogy semmi bajom, csak túlbuzgó a doki - eddig ugyanis három orvos látta a miómákat, de egynek se jutott eszébe azelőtt, hogy ezért kivizsgáljon. Na mindegy, hát nem rossz néha a vérvizsgálat, illetve de, fúj, jézusom.
PS.: Ja és igen: az egész történetben a vérvétel izgat a legjobban, mert meggyőződésem, hogy semmi bajom, csak túlbuzgó a doki - eddig ugyanis három orvos látta a miómákat, de egynek se jutott eszébe azelőtt, hogy ezért kivizsgáljon. Na mindegy, hát nem rossz néha a vérvizsgálat, illetve de, fúj, jézusom.