Szóval tábor: a gyerekek szupercukik voltak és meglepően jól kijöttem velük (mióta vannak saját gyerekeim is, ez sokkal jobban megy, azelőtt tartottam a gyerekektől), lett egy csomó harmadikos kisbarátom, de amúgy...nem is tudom utoljára mikor voltam ennyire magányos; mert valahogy az anyanyelvi tanárok udvariasan ugyan, de kábé ignoráltak, ha épp nem volt szó munkáról, mert angoltudás ide vagy oda, egyszerűen nem tartozom közéjük, más vagyok és hát igen, valljuk be, vannak nyelvi és kulturális korlátaim is, olyanok, amik a nagyon jó nyelvtudás ellenére is ott vannak: egyszerűen nem tudok elég jól és elég gyorsan riposztozni, nem vagyok annyira gyors agyú mint magyarul és valahogy a személyiségem sem jön igazán át angolul - ezért nem értem én a vegyes házasságokat: mert az ilyenekben szerintem az egyik mindig kicsit lebutított szinten műveli a nyelvet (bocsánat minden vegyes házastól, ez csak az én véleményem, nyugodtan anyázhattok e-mailben)...oké, simán lehet, hogy valakinek nem összekacsintós, viccelődős, versidézgetős kapcsolatra van szüksége (nekem igen) és akkor ez működik, de nekem biztosan nem működne. Emlékszem az is halálra fárasztott az amerikai pasimmal, hogy már kora reggel angolul kellett beszélni.
Na mindegy, szóval ez a része olyan szomorkás volt - meg borzasztóan hiányzott a szép családom -, de amúgy a gyerekek kedvessége sok mindenért kárpótolt, hihetetlen jófejek és szófogadóak voltak, meg is állapítottam magamban, hogy a gazdag szülők elkényeztetett gyereke is csak azt akarja, hogy szeressék (és egy csomóan egyébként láthatóan el vannak hanyagolva köztük).
Az egyik - volt több is egyébként -, enyhén (vagy nem enyhén, ki tudja) autisztikus kisfiú volt a kedvencem: imádom a furcsa kisfiúkat, mióta nekem is van egy furcsa kisfiam...vicces volt amúgy, a gyerekek végig nem tudtak hova tenni, mert én ugye nem vagyok tanár, nem vagyok anyanyelvi, de mégis ott vagyok velük a táborban és segítek ha kell.
A táborban eleinte azzal gyanúsítottak, hogy én vagyok a tábor tulajdonosa (ezen nagyon jól szórakoztam), majd a buszon hazafelé valaki azt tudakolta, hogy én vagyok-e az iskola igazgatója (ez még viccesebb)...na de a slusszpoén az, hogy lehet, hogy holnap felmondok, haha, nekem ez a rész tetszik a legjobban a tábori postban. Most nincs kedvem leírni, de amint kiderül, hogy mi van, mi lesz, ígérem mindent elmesélek.