Egyébként meg szuper őszi szünet volt ez: gyerekek vidéken, mi itthon kettecskén (Marci lógott kicsit, amit elvileg megtehet, de gyakorlatilag meg idegbeteg utána hosszan, szóval fene tudja, hogy megéri-e; persze ő amúgy is mindig, mindenhol dolgozik végülis), mindent csináltunk, amit lehetett: ettünk, ittunk, moziban, színházban, biciklitúrázni voltunk, körbejártuk Budapestet, hogy rájöjjünk, hogy hol kéne házat venni (nem jöttünk rá), isteni volt.
Hiányoznak mindig a gyerekek, de annyira kevés időt voltunk mi csak kettesben a közös életünk során, hogy az ilyen alkalmak mindig olyanok, mint valami megkésett mézeshetek.
Sírok, hogy megint dolgozni kell: boldogan elmélkednék életem végéig itt a kanapén.