furious anger

Hú, gyerekek, már kora reggel lábon kihordtam egy agyvérzést, a gyerekeim valami elképesztőek. 

Én még ki se tudom nyitni a szemem és bambán ülök a kávém fölött, mikor ezek már egy brutális ordítós-csapkodós harcban vannak az asztal körül.

A vita tárgyától konkrétan agyfaszt kapok: ki üljön Léna helyén(!). Marcika még soha az életben nem ült ott, sőt, eddig eszébe sem jutott, hogy ott kéne neki, de akkor, mikor húsz perc késésben vagyunk és éppen indulnunk kéne mikor még reggeliznek, akkor muszáj elkezdeni hangosan visítani, mer ő ott akar ülni, ott akar ülni! ÚRISTEN.

Egy csomó friss anya azon borul ki, hogy neki senki sem szólt, hogy a csecsemőkor ilyen rohadt nagy szívás, én meg épp azon idegeskedem, hogy nekem meg senki sem szólt, hogy ha minimum két gyereked van, akkor nem árt, ha legalábbis túsztárgyalói képességekkel és egy pszichopata hidegvérével rendelkezel, mert megállás nélkül elviselhetetlenül hülye konfliktusokat kell majd kezelned. 

Oké, szuper dolog a tesó és szerintem nem jó az egykeség (bocsánat minden egykétől és valamiért egy gyereket vállaló anyukától és egykeségben hívőtől, én ezt így gondolom), meg persze nekem választásom se volt, hogy hány gyerekem legyen, jött egybe a kettő megállíthatatlanul, de basszus, tegnap Lénával annyira egyszerű volt kettesben elmenni az orvoshoz, komolyan, mindenki becsülje meg, ha legalább pár évet kettesben lehet az egyszem gyerekével, nekem ez csak maximum néhány órára adatik meg nagy ritkán és hát megdöbbentő a különbség és tuti, hogy a vérnyomásom sem egyforma ha egy, illetve két gyerekkel vagyok épp.

Megyek, nézem egy kicsit a falat (tudjátok, van ez a zen buddhista meditáció, aminek a lényege, hogy naphosszat a fehér falat nézve üríted a tudatodat); én teljesen biztos vagyok benne, hogy kisgyerekes anyák agyából pattant ki ez a módszer.