Néha kifejezetten rossz anyának érzem magam, de szerencsére vannak azért jó pillanataim; valamelyik nap például sikerült nagyon megnevettetnem Marcikát: úgy röhögött, hogy közben ütötte a fejét, majd félig beesett az asztal alá.
szerda, április 12, 2017
kedd, április 04, 2017
ahogy a dolgok vannak
Mivel sokan írtatok, hogy mivammá (nem, ennél sokkal szebbek voltak ám az üzenetek), ezért gyorsan elmondom, hogy nincsen semmi baj, nincs bezárt/titkos blog, nincsenek meghívók, egyszerűen most csak úgy érzem, hogy semmi kedvem írni, valahogy minden amit mondanék, olyan banálisnak tűnik és a nyitott, ámde elhagyatott blogok olyan kiábrándítóak, ezért a bezárás.
Biztos fogok még írni, de most valahogy motiválatlan vagyok, talán túl jól érzem magam (egyébként igen).
Amúgy gyorsan el kell mesélnem, hogy tegnap védőnői látogatást tettünk, úgy tűnik, a gyerekek életében ez volt az első és utolsó ilyen, minket valahogy megkímélt az univerzum a védőnő intézményétől először a külföld miatt, aztán meg már azért, mert eszem ágában sem volt szólni, hogy hahó, itthon vagyunk.
Na mindegy, hát elmentünk és az első vicces a szemvizsgálat volt: a néninek volt egy nemolvasós táblája, ahol irányokat kellett mutogatni, Lénának még az jutott, aztán láttam, hogy létezik betűs verzió is, mondtam, hogy tudnak olvasni, csak nyugodtan mutassa a betűset (persze soha senki nem hiszi el, hogy tényleg tudnak, pedig Léna például pont tegnap fejezte be a 300 oldalas Nils Holgerssont, Marcus meg a Ruminit olvassa nagy izgatottan), vicces volt, ahogy csodálkozott, majd arra a konklúzióra jutott, hogy hát Amerikában előbb tanulnak olvasni. Próbáltam magyarázni, hogy Amerikában még beszélni sem tudtak a gyerekek, de a következő mondatából arra következtettem, hogy egyáltalán nem érti, amit mondok: Marcikának azt találta mondani, hogy ó, te biztos perfekt angol vagy!
Jó, nyilván nehéz megemésztenie, hogy már három éves koruk óta itt vannak, de mégse kúrogatta egyetlen védőnő sem őket (meg engem).
A nő egyébként mindenféle általános izét kérdezett iskolaérettségi felmérés címén és amíg válaszolgattam, a gyerekek a rendelőjében kitett könyvekbe merültek. Amikor befejezte a kérdezősködést, elképedve mondta, hogy itt nála még egy gyerek sem olvasgatott várakozás közben; igazából ez egyáltalán nem dicséretnek hangzott, mert méltatlankodva felkiáltott, hogyaszongya itt a gyerekek játszani szoktak, nem olvasni!
Na most kint hagyom egy időre ezt itt, aztán bezárom. Vagy nem, ki tudja. Szeszélyes figura vagyok, biztos tudjátok. Csókjaim, mindenesetre.