(s)iker vol.45362781200877

Jézusmária, holnap kezdődik az iskola (vers!!).
Ahogy Marcika mondaná: ez már ilyen ómájgád. 

"I don't wanna live in America no more"

Azt már rég akartam mesélni, hogy itt mennyire ijesztő időjárás figyelmeztetések vannak a tévében: az épp aktuális műsort elnémítják, beúszik két piros csík, közte leírva, amit egy nagyon szigorú férfihang mond: szörnyű vihar/tornádó/hurrikán várható itt, ott, amott. A múltkor épp kiderült, hogy ki a gyilkos, mikor bemondták, hogy Texas melyik részén lesz randa vihar. Mi eddig megúsztuk, de ki tudja, mikor lesz itt is valami rémisztő természeti jelenség, kicsit aggódom. Itt persze ezekre eléggé fel vannak készülve, az utak mentén egy csomó helyen ki van téve menekülési útvonal tábla...nem szeretem.

Jaj, szegény, szegény texasiak, borzasztóak a képek, nagyon együtt érzek. 
Isteni szerencse, hogy nekünk nem kellett ilyet átélnünk ott, a fenti írás idézet egy 2011. május 27-i blogbejegyzésemből. Emlékszem, 2011 májusában vettünk is valami túlélő cuccot (a helyi szupermarket árult belőlük egy csomót), meg rengeteg vizet halmoztunk fel, de aztán valahogy elkerült minket a brutális hurrikán, jaj de csúnya dolgok ezek.
Lám, lám, Magyarország bizonyos szempontból azért igencsak jó hely. 

PS.: Marcika nagy sportrajongó és lelkesen nézte az atlétika világbajnokságot is (hát már amennyire megengedtük neki). Valamelyik számot nézve felkiáltott, hogy ő nem szereti az amerikaiakat (fogalmam sincs miért egyébként), erre Marci sietve elmagyarázta neki, hogy egy kicsit ő is amerikai, még a kettős állampolgárságot is kifejtette, na meg ott született, ez milyen fontos, ugyebár (hogy szeretjük azt az amerikai nőgyógyászt például, aki kihúzta belőlem Marcikát nagy nehezen! Ő egyébként minket szeretett, arról beszélt, hogy Semmelweis miatt a magyarok nála VIP betegek. Na jó. ezt nem mondtuk Marcikának...). Meggyőztük egyébként a hosszú magyarázattal: komoly ábrázattal azt mondta, hogy ja jó, akkor mégis szeretem őket. 

PPS.: Többen a civil, csónakos (élet)mentők közül nyilatkoztak és olyan szívmelengető volt hallgatni, hogy arra a kérdésre, hogy miért csinálják, vállvonogatva azt mondták, hogy mert egy ilyen helyzetben ezt kell csinálni, ez a természetes és különben is, Texasban az emberek segítik egymást - és tök jó, hogy nekem is ez volt a benyomásom és tapasztaltam is, hogy ezek nem csak üres szavak.

PPPS: Különben a fenti Arcade Fire szám szerzői eredetileg houstoniak, csak hát nem annyira csípték ott az életet, ezért elmentek Kanadába. Houstont egyébként meg is énekelték (nyilván) indirekt módon több számban is, de a Sprawl című szám, az teljesen direktben szól a városról (szerintem). 
Egyébként (többek között) Houstonra szoktak urban sprawl-ként hivatkozni, ami arra utal, hogy a város óriási kiterjedésben található, viszonylag alacsony népsűrűséggel. (Épp most olvastam egy cikket, ami az egyik "legkevésbé sétáható" (most nincs kedvem értelmesebb magyar kifejezést keresni) városként emlegeti Houstont - többek között ez a súlyos autós kultúra teszi rémessé egyébként. 

"We're not defined by color of skin or paycheck"

Az előbb láttam Trumpot a CNN-en nagyívű, szentimentális beszédet tartani az amerikai nép egységéről bőrszínre, nemre és vagyonra való tekintet nélkül. Miközben kimondta a love szót, olyan fejet vágott, mint aki fingszagot érez. Nem tudtam nem felidézni ezt:

"Nem panaszképpen mondom. Csak úgy. Nem tesz semmit"

Ma olyan szomorút láttam a metrón: apuka, kígyószerű, kikent-kifent nőci (úgy egy tízessel idősebbre festette magát egyébként, ezeket sose értem, szerintem a festékkel nagyon kell vigyázni, iszonyúan öregít), aki láthatóan nem a gyerek anyukája volt, de látványosan bele volt zúgva apukába és egy ugri-bugri hat éves forma kisfiú, aki megállás nélkül kiabált, hogy "apa, nézd!, apa, látod?!", apa így, apa úgy. Apát csak hátulról láttam, ellenben a kígyószerű nő apával szemben merev arccal mosolygott, de csak a pasira, a gyerekre egyszer sem nézett rá, nem szólt hozzá, teljesen levegőnek nézte, hú, nagyon bánatos jelenet volt. 

Mivel az én fő ambícióm alapvetően az, hogy Miss Marple legyek, ezért már régóta megfogadtam Poirot és Miss Marple tanácsát: csak figyelni és hallgatni kell az embereket és az igazság mindig kiderül. Annyira beszédes volt ez a kis trió is, lám-lám, mire jó egy kis békávézás (erre az egyre, egyébként).

kilencedik

Mo: Én mindig mondom, hogy tudtam előre mindent, akkor ott, a Duna-parton!
Ma: Na ne már!
Mo: Na jó, ikrekre azért nem számítottam...


Ma kilenc éve, hogy megismerkedtünk, szerintem még mindig nagyon jók vagyunk, egy húron pendülünk, nevetünk, szexelünk, gyerekezünk, beszélgetünk, néha összeveszünk...nem tényleg nincs bennünk semmi különös.
Na jó, talán annyi, hogy állati mázlisták vagyunk.

"bunkó nyár"

"bunkó nyár"

Az előző lakók a pincében hagytak egy plusz hűtőt, ami igazán kedves volt tőlük, az óriás dinnyéket pl csak oda lehet benyomni, na meg amúgy is. Ma észrevettem, hogy beköltözött a hűtőbe egy pók - én nem hibáztatom.
Közkívánatra pedig íme a receptek: ez a citromos kocka, ez a Stahl-muffin, citromos-mákos kenyér, tejfölös-citromos süti, sütés nélküli citromos-túrós torta.
Szerintem mind nagyon egyszerű és tényleg finomak.

A sütikhez ugyan nem illik (bár bizonyos értelemben nagyon is), de a bunkó nyár miatt muszáj (meg mert szerintem baromi jó):

Gotta light?

Egyébként meg tényleg elképesztő, hogy mit meg nem tehet az ember sorozatmesélés címén, ha úgy hívják, hogy David Lynch.

gasztro aka citrom őrület

Mivel fáradt és lusta dög vagyok, ezért rászoktam a képesblogra, de amúgy is megörökítettem volna ezt a fiaskóból született csodás eredményt, szóval: úgy nagyjából két hete a vágyott két citrom helyett sikerült két kiló (!) citromot rendelnem (online rendelés, én még így is szeretlek!), az eredmény pedig egy csomó süti és háromszáz plusz kiló lett, íme:

a citromok sorakoznak

           az első sütit a Velveten találtam, citromos kocka a becsületes neve, 

           szerintem ez lett a legfinomabb, könnyű, szuper nyári süti

A második egy citromos-mákos kenyér lett,
természetesen ez is finom volt, a citrom csodás mindenben

A harmadik egy Stahl-féle kicsit túlhókuszpókuszozott citromos muffin lett, tök jó, szó se róla

             Az utolsó pedig egy túrós-citromos sütés nélküli torta kekszes alappal,
finom az is, bár a kedvencem még mindig a citromos kocka

A legjobb amúgy Marcus - aki egyébként összesen egy morzsányi muffint evett, ő a fényevő a családban- felkiáltása volt, amikor már úgy képzeltem, hogy minden, de tényleg minden citromot felhasználtam: mama, még mindig rengeteg citrom van!


Nem baj, a limonádé életmentő ebben a gusztustalan melegben.


PS.: Na tessék, a fincsi joghurtos-citromosat egyszerűen kifelejtettem, még ilyet...itt van:

WW*

Mióta valami rejtélyes okból kivonták kedvenc parfümömet a forgalomból, azóta folyamatosan új parfümöt keresek, de szomorú orral  szívvel arra a felismerésre jutottam, hogy majdnem minden parfüm alján érezni valami erős húsleves beütést, úgyhogy egyelőre Yves Rocher-s zöld teás cuccal vigasztalom magam, annak legalább nincs vasárnapi ebéd utószaga. 

Btw itt a kedvencem, gondolom állatira érdekel mindenkit (ja és ha valaki ismerne ehhez hasonló illatot, az sikoltson azonnal):

                             

         * White Whine