Ma ismét megállás nélkül dumált Marcus, úgyhogy komoly büntetést kapott, én meg ezredjére is elbeszélgettem vele diagnosztikai célzattal és arra jutottam, hogy valószínűleg szénné unja magát, a tanító néni meg nem próbálja ezt orvosolni. (Marci mindig azt mondja, hogy ő pont ezt csinálta a suliban: fél perc alatt kész volt mindennel, úgyhogy unalmában elkezdte szórakoztatni a körülötte levőket.)
Holnap megpróbálom finoman noszogatni a tanító nénit, hogy terhelje, adjon neki plusz feladatot, ha nem akarja kijavítani, esküszöm megteszem helyette.
Valahogy mindig úgy alakul egyébként, hogy csak felzárkóztatni próbál az ember, a tehetséggondozás elsikkad, az embernek egyszerűen semmi energiája nem marad az ügyesebbekre.
PS: Hazafelé aztán újabb részletek derültek ki a rosszaságból, mire eldurrant az agyam és csúnyán összevesztünk, aztán később itthon még egyszer, eh, ilyenkor megfulladok a bűntudattól mindig, de senki nincs, aki ennyire fel tudna idegesíteni; Marcika mestere ennek. Ráadásul számomra is meglepő módon iszonyú maximalista vagyok az iskolával kapcsolatban (mármint hogy a gyerekeim legyenek mindig mindenben a legjobbak és viselkedjenek normálisan) és nagyon szíven üt, ha bármi ott nem klappol; gondolom azért is, mert ott tanítok, valahogy nem akarom erősíteni ezt a 'tanár gyereke a legproblémásabb' sztereotípiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése