ahogy a dolgok vannak aka slave to the wage vol.sokmillió

Az is milyen elgondolkodtató azért, hogy àtmész félállásba és rögtön az a kérdés, hogy de mit fogsz csinálni a kieső időddel?
Egy normális világban végülis lehetne opció, hogy nem akarom szarrá dolgozni magam, szeretnék a pénzkeresésen kívül mást is csinálni, na meg van úgyis két gyerekem, gyereket nevelni meg úgy hallottam, nem kis feladat.
Tehát akár lehetne az is a válaszom erre a kérdésre, hogy semmi mást nem fogok csinálni, élni fogok, gyereket nevelni, römizni Marcikával, Lénával ágyban olvasgatni, Marcival esténként nem félájultan beszélgetni, bámulni a falat, a fákat a kertben, kávét inni, megnyugodni, bambulni, nyálcsorgatni, lelassulni.
A nemnormális világ viszont - ebben élünk mi most itt, Magyarországon - azt követeli meg, hogy szarrá dolgozd magad (általában) kevés pénzért, lehetőleg napi nyolc órában, de jobb, ha még kevesebb időd van magadra.*

Engem ez annyira lehangol, hogy megyek is, élek kicsit, bár pénzem az nincs rá


* Tudom, tudom, idealista vagyok, másfél fizetésből nem lehet megélni és különben is, mit képzelek?!

PS: Egyébként szerintem ez a tizenkét óra egy olyan viselhető óramennyiség, ennek kéne a főállású óraszámnak lenni és akkor nem lenne mindenki pályaelhagyó kipurcant idegroncs.