ahogy a dolgok vannak

Marci tegnap elutazott Triesztbe egy fontos fizikus születésnapi konferenciájára (nem viccelek, nemcsak síelős és sörözős, hanem születésnapi konferencia is van).
Vicces, hogy Olaszország - és különösen Trieszt - az egyetlen úticél, amit nem irigylek sosem. (Jó, hát ha mondanák, hogy holnap indulunk Rómába, akkor eléggé örülnék azért, na.)
Mondjuk egyedül gályázni a gyerekekkel mindig elég kemény, bár az olyan jó, hogy a tanulással például semmi gondunk: a Facebook csoportban az osztálytársak szülei mindig sivalkodnak verstanuláskor, hát, az én gyerekeim kb kétszer elolvassák a hat versszakos verseket, aztán már fel is mondják frissen, gyorsan. Más tárgyakat is pikk-pakk megtanulnak, tök jó memóriájuk van.
Nekem mondjuk meggyőződésem, hogy az embertelen mennyiségű olvasásnak köze van ezekhez a dolgokhoz, de sosem merek másnak erről arcoskodni, csak itt a blogban.

Igazából rettentő büszke vagyok rájuk, meg annyira menő, hogy itt vannak kilenc évesen és a fellelhető ifjúsági- és gyerekirodalom nagyon nagy részét már bekebelezték és nekünk igazán semmit nem kellett tennünk ezért, csak venni a könyveket (nem merem kiszámolni, hogy mennyit költöttünk könyvekre mióta élnek), meg beíratni őket  a könyvtárba.
Sokat gondolkozom azon is, hogy annak vajon van-e köze az olvasásmániájukhoz, hogy amíg meg nem tanultak beszélni, addig vallásosan olvastam fel nekik kb egész nap - de szó szerint, órákon át, iszonyat sok verset, mesét - úgy két hónapos koruktól.
Gondolom ezt sose tudom meg, de mindenesetre bízom benne, hogy elég sokáig kitart ez a szenvedély.
Amúgy van egy tanítványom - mióta megvannak a gyerekek, ő az első -, itt nálunk tanítom és a gyerekeim szerencsére már elég nagyok hozzá, hogy óra közben ne nyaggassanak.
Nagyon élvezem most a magántanítást: a suliban nagyon kevés a sikerélményem, úgyhogy a tanítványokból kell most már töltekeznem.
Fordítani egyelőre nem fordítok és sajnos folyamatosan az motoszkál a fejemben, hogy olyan nagyon nincs is kedvem hozzá, nem nekem való, nem vagyok elég jó és valahogy mindig arra jövök rá, hogy az összes szívás és nehézség ellenére legjobban a tanítást élvezem, na meg a tanítás az, amit elég jól megtanultam és amiben van már vagy húsz év tapasztalatom.