"és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem"

Egyébként meg inkább elmesélem, hogy Marci ma 40 éves és én egyszerűen örülök, hogy ismerem.

Furious anger

Az életbevágóan fontos értekezleten volt egy hosszú előadás a mostani generációról, akiknek (állítólag) jellemzője, hogy okostelefonnal a kezükben születtek, nem tudnak hosszú szövegekre koncentrálni és folyamatos stimulációra van szükségük, egyszerre ezer dolgot csinálnak, remekül kezelik a számítógépet és egyéb kütyüket, csak az online világ érdekli őket, stb, stb. Hosszabban is folyt az előadás az egyéb jellemzőkre koncentràlva, kb úgy, mintha egy új fajt fedeztek volna fel, de én azért legott feltettem a kezem, hogy hát izé, nekem kettő gyerekem is van otthon, aki órákig tud mesét/történetet olvasni/hallgatni.
Páran mondták, hogy igen, az ő gyerekük/unokájuk is, majd az igazgatónő lehurrogott, mondván, hogy nagyon örülnek, hogy az én gyerekeim ilyenek, de ne is haragudjak, ez manapság abnormális.

Engem meg annyira elgondolkodtat ez az egész, hogy basszus, itt nyomjuk a szöveget, hogy hú, ezeknek a gyerekeknek másmilyen az agya, így születtek, már a szülőcsatornában a kezükben villogott a tablet, közben meg egy nagy túróst születtek így: a kezükbe adják az okostelefont két évesen, oszt attól tényleg módosul az agyuk: szép lassan (vagy inkább gyorsan) függők lesznek.
Szerintem semmi másról nincsen szó, mint a szülők és a társadalom elbaszott hozzáállásáról, amit próbálnak agyi módosulással kimagyarázni. És az, hogy minket az igazgató okít arról, hogy ezek módosult agyú gyerekek és leszünk szívesek ennek megfelelően bánni velük, enabling a javából.
És aztán ma, a tegnapi szöveg fényében nagyon viccesnek találtam, amit a módosult agyú kilencedikeseim produkáltak, mikor a véletlenül felszabaduló info teremben - az iskolában csak itt működnek a gépek, amin szintén röhögnöm kell, de ez egy másra vonatkozó nevetés - arra kértem őket, hogy gyártsanak kahoot kvízjátékot és utána küldjék el nekem.
És esküszöm, nem hiszem el, ha ezt valaki nekem meséli: szó szerint nem tudtak linket beilleszteni egy e-mailbe. Sőt, némelyiknek ötlete se volt, hogy az e-mail címet hova írja.

És ez az anyaméhben okostelefonnal játszó generáció, my ass.

Slave to the wage vol.5623897

Az igazgatónőnek van ez a furcsa szokása, hogy megkérdezi a nap végén elköszönéskor, hogy ugye jössz holnap? 
Ma elég hisztis napom volt, úgyhogy kedvem lett volna azt válaszolni, hogy nyilván, bazmeg.
Szerintem az egyik legszabálykövetőbb tanár vagyok az iskolában és ezt a kérdést sosem tudom mire vélni. Azt hiszi, hogy egyszer csak szó nélkül lelépek, vagy mi? (Na nem mintha ne jutna eszembe minden nap...)

Feljegyzések az iskolás gyereket nevelő anyák házából

Nekem a ceruzahegyezés az a tevékenység, ami olyan gyötrelmet okoz, hogy közben minden este megbánom azt is, hogy megszülettem.*






* Tudom, tudom, hegyezzenek a gyerekek. De folyton elfelejtek rájuk ripakodni, ők meg, hogy, hogy nem, valamiért elfelejtenek hegyezni

Ahogy a dolgok vannak

Azért tényleg nagyon igazságtalan az élet: amikor nekem viszonylag ritkán bent kell maradnom az iskolában estig, mert értekezlet és fogadóóra van (amire sose jön kb senki), akkor Marci nyilván tanít az egyetemen, plusz híres professzort vacsiztat, híres professzor előadását hallgatja (egyébként ez egy nagyon jó fej pasi, mikor Houstonból Pisába költöztünk, akkor nála lakott a macska pár napig - drága Fannikám! -, meg egy szó nélkül kijött elénk a reptérre, hogy cűgölje a hat bőröndünket és a két gyerekünket. Marcuskám még a kocsiját is összehányta, khm), én meg agyalhatok rajta, hogy mi a csudát csináljak a gyerekekkel.

Végül egy volt tanítványom - aki munkából jön, csodálom, hogy elvállalta - fog vigyázni rájuk, de megőrjít, hogy nincs egy ember, akit ilyenkor lehetne riasztani (aka nagymama), hanem vért pisilek mire megoldom a dolgot. Meg lehetne kérni pár osztàlytársat is, hogy vigyék őket haza magukkal, de hétig tart az idióta fogadóóra, ilyen sokáig meg nem kérhetem, hogy pesztrálják a gyerekeimet.*

Ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok a világon.

Egyszer megkértük a kedves szomszéd nénit, hogy szittelje a gyerekeket, nagy kelletlenül beleegyezett, majd órákra leültette őket a tévé elé...hát, izé. Többször nem kértük.

Asszem idén karácsonyra rabszolga helyett nagymamát kéne kérnem.


* nekem olyan élmény szívességet kérni, mintha a fogamat húznák, viszont a gyereklogisztika miatt ideje volna beletanulni

HP

Úgy sírtam a Félvér hercegen (aka a  Harry Potter hatodik része, bár ti már ezt biztos tudjátok), mint egy kisgyerek, eh, megviselnek engem ezek az ifjúsági regények. (és vers!)

Muszáj beszélnem róla

Megvettem az összes karácsonyi ajándékot és mostantól itthon fogok röhögni mindenkin, aki plázákban tülekszik a Last Christmas-re, hahaha és juhéjjj!
Továbbá isten áldja az online vásárlás intézményét.

"Neve: birka-iskola"

Szerintem remekül megmutatja az iskolai órák hatékonyságát, hogy a betegen itthon lévő gyerekeim két nap tananyagát házival, két dolgozatra való készüléssel és verstanulással együtt lenyomták másfél óra alatt.

(Bárcsak lenne pénzünk az állami iskolából való szabadulásra!)

ahogy a dolgok vannak aka ez itt a Netflix reklám helye

Sajnos én is súlyosan ráfüggtem  a Netflixre és hihetetlen gyorsasággal bedaráltam az Orange is the New Black mind a hét évadát (nagyon ajánlom mindenkinek, ez egy börtönben játszódó sorozat, ami az amerikai társadalom fontos, súlyos témáit feszegeti, de közben nagyon szórakoztató és sokszor megható, sok jó színésszel), illetve most nézem a You-t, aminek egy elég beteg könyv az alapja (én tavaly olvastam a folytatással együtt); aki szereti a pszichopatás thrillereket, annak tetszeni fog, a könyv is elég király.

Amúgy meg itthon betegeskedünk a gyerekekkel, ami elég jó (már csak a sorozatfüggés szempontjából is...)

"Hello mom, thank you mom, hi mom"

Az anyukám ma lenne 69 éves. Már tíz éve, hogy meghalt, de még mindig nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá.
Én sosem járok temetőbe, minek? Ha akarom, az emléke velem van bárhol, minek bámuljak egy sírkövet?

Life is a bitch

A gyerekek tegnap estére hivatalosak voltak életük első ottalvós-szellemes-ijesztgetős-tökfaragós bulijára.
Hetek óta másról sem beszéltek, számolták a napokat a buliig, tervezgették, hogy mit fognak csinálni, úristen, de jó lesz, nem alszanak, stb.
A buli napján Marcus lázasan kelt - másfél éve nem volt beteg, láza szerintem utoljára oviban volt -, kerek egy napig lázas volt*, ma már semmi baja. A bulira így sajnos csak Léni ment, Marcus pedig teljesen odavolt a bánattól.

Ez mi, ha nem oltári nagy szemétség az Univerzumtól?



*és persze nyilván az őszi szünetben lesz beteg, nem egy tanítási napon