Most dangerous ways to school

A gyerekek etika feladatul azt kapták, hogy megnézzék a Veszélyes utakon az iskolába című sorozat több új részét (a suliban már néztek párat, sokat meséltek róla mindig), én meg elkezdtem velük nézni és esküszöm nagyon nagy hatással van arra, ahogyan az életre tekintek.
Tudom, most nem divatos a problémák relativizálása, mert jaj, nekünk olyan súlyos gondjaink vannak, de basszus, a karanténban  Knopparp kanapé után síró, elkényeztetett nyugati embert úgy elküldeném ikeázás előtt Bolíviába, hogy a 200 méteres szakadék fölött lévő kötélpályán mehessen kedvenc áruházába* (a filmben a nyolc éves kölök a kisöccsével halálos rettegésben egy ilyenen megy suliba minden nap).
Egy anyuka ma arról picsogott a szülői csoportban a Facebook-on, hogy jaj, az online oktatás, felháborító és mi az, hogy neki kell tanulni a gyerekkel, blablabla, egy ponton nem bírtam tovább és írtam neki, hogy nézze meg ezt a sorozatot és tegye össze a két kezét, hogy lyuk van a seggén (valójában persze udvarias voltam, de pont így gondolom).

Ki gondolta volna, hogy ilyen hasznos ez a tantárgy?

PS: A gyerekeknek pedig megmondtam, hogy soha többé egy pisszenést se akarok hallani, amíg baktatunk föl a dombra az iskolából hazafelé.

* na jó, kicsit értelmetlen ez így (kivéve, ha van ott Ikea), de értitek: bárcsak kötélpályán kéne menni ikeázni! Talán ez némelyeket visszatartana. Hányinger fogyasztói társadalom, de tényleg. Egyszerűen utálom, hogy az embereknek most is ez a legnagyobb problémája