Mondjuk az igazság kedvéért hozzátenném, hogy az amerikaiak is kapnak rendesen: őket munkamániás, folyton ordító, idegesítően boldog naivákként mutatják be (a dagadtságukon is élcelődnek, bár a főhős persze ilyen szempontból tökéletes), akik képtelenek megtanulni franciául (vagy bármilyen nyelven, teszem hozzá halkan).
Azt mondjuk erős túlzásnak érzem, hogy ez a bugyuta sorozat olyan lenne, mint a Szex és New York (valahol olvastam egy ilyet), az legalább, a tagadhatatlan hibái ellenére - na meg, hogy Carrie Bradshaw szövegétől a legtöbbször a falnak megyek és legszívesebben behúznék neki egy nagyot - szellemes volt. (Érdekes, ott is nagyon hangsúlyozták, hogy a franciák folyton bagóznak).
Jó, tudom, nézzek értelmes sorozatokat...a szörnyűséges Emily előtt egy szintén nagyon idegesítő olasz tinidrámát néztem, mondjuk akkor volt mentségem, mert ráfogtam, hogy az olaszt gyakorlom.
És különben is, nagy szükség van a bugyuta filmekre: néha le kell gyalulni az agyamat, az élet olyan fárasztó.
PS: Na, kicsit utánaolvastam: állítólag épp a legdurvább sztereotípiák ütköztetése volt a cél. Hát, ez olyan jól sikerült, hogy a sorozat kb önmaga paródiája lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.